Fotó: nlc.hu

A csomagolatlan pékáru a koronavírus-járvány idején sem jelent veszélyt a fogyasztókra nézve, ezért nem szükséges annak becsomagolása, állapította meg a szlovák Állami Állategészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (ŠVPS), valamint a Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szlovákiai Szövetsége (SZPCC) a válságstáb csütörtöki ülését követően.

„Nincsenek bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az élelmiszerek a koronavírus-fertőzés forrásai, közvetítői lennének. Természetesen a csomagolatlan élelmiszerekkel való manipuláció során be kell tartani az ajánlott higiéniai előírásokat“ – állítják. Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a hivatalos oldalán közzétette a koronavírus terjedésének az élelmiszerek forgalmazása során való megelőzésére vonatkozó ajánlásait.

Mint emlékeztettek, az utóbbi napokban szó esett arról, hogy a betegség terjedésének megakadályozása érdekében csomagolni kellene a kenyeret és a pékárut, csütörtökön viszont megegyezés született arra vonatkozóan, hogy továbbra is lehetőség van ezen élelmiszerek csomagolásmentes árusítására a higiéniai előírások betartása mellett.

A vásárlók rendelkezésére kell bocsátani a szükséges védőeszközöket, azaz az egyszer használatos kesztyűket vagy zacskókat és az úgynevezett kiflifogó eszközöket.
A gyártók egyúttal felhívták a figyelmet, hogy a csomagolt áru nem védené meg az embereket a fertőzéstől, mivel a vírus a csomagoláson is életben marad.

Ezért elengedhetetlen a kézmosás, a csomagolás fertőtlenítése és a védőeszközök használata. A pékek ezért kérik az embereket, hogy viselkedjenek felelősségteljesen, az üzletekbe kizárólag szájuk és orruk eltakarásával (szájmaszkkal, sállal, illetve kendővel), s lehetőleg kesztyűben lépjenek be.

„Mindannyiunknak tartózkodnunk kellene a pékáru és kenyér puszta kézzel történő érintésétől és csak arcunk védésével szabadna közelítünk az élelemhez“ – kérte a Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szlovákiai Szövetségének elnöke, Tatiana Lopúchová.

Egyúttal hangsúlyozta, hogy ez nemcsak a csomagolatlan élelmiszerre vonatkozik, hanem a többire is, továbbá felelősséggel tartozunk a többi vásárlóval és az üzlet személyzetével szemben is.

Hozzátette még, hogy amennyiben a vásárló biztos akar lenni abban, hogy a pékáru és a kenyér vírusmentes, elég azt megközelítőleg két percre betenni a 70 fokra felmelegített sütőbe. Ez nemcsak a vírusmentességet biztosítja, hanem illatossá és ropogóssá teszi azt.

A pékáru becsomagolását a kereskedők javasolták, de a pékek véleménye szerint ezt nehezen tudnák megoldani, ugyanis a pékségek Szlovákia-szerte naponta közel 2 millió kiflit sütnek, ezek csomagolása a rendelkezésre álló emberi erőforrás, a munkaszervezés és a csomagolóanyag biztosítása szempontjából rendkívül megterhelő és költséges lenne, ráadásul a gyártósorok és a technológia sem alkalmasak erre, ami annyit jelent, hogy kézi csomagolásra lenne szükség.

„Ezáltal a gyártási kapacitás drámai módon, a rendelkezésre álló információk szerint átlagosan 50 százalékkal csökkenne, s ez veszélybe sodorná a folyamatos ellátást is” – figyelmeztetett Tatiana Lopúchová.