A szlovák parlament (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szombati parlamenti választások eredményeinek láttán folyamatosan szólalnak meg a politikai élet szereplői, a megmérettetés részvevői. A koalíciós egyezkedéstől az eredmény miatti lemondásig széles a reagálások palettája.

Mint már korábban megírtuk, a február 29-ei választásokat az Igor Matovič vezette OĽaNO nyerte meg. Mint kijelentette: alkotmányos többséggel rendelkező kormányt szeretne létrehozni.

Már szerveződnek az egyeztető találkozók

Zuzana Čaputová köztársasági elnök telefonon gratulált Igor Matovičnak a győzelemhez. Megegyeztek a találkozóban, melyre a jövő hét első napjaiban kerül majd sor – jelezte Matovič  a beszélgetést követően a TASR szlovák hírügynökségnek.

„Az államfő a hivatalos végeredményt várja, ahogyan mi is” – mondta Matovič. Hozzátette,

az államfővel való találkozó előtt még találkozni szeretne a parlamentbe bejutó többi pártok képviselőivel.

Zuzana Čaputová államfő készen áll a kormányalakítással kapcsolatos politikai tárgyalásokra. Hogy milyen lépéseket tervez, azt hétfőn fogja bejelenteni, közölte a TASR hírügynökséggel Martin Strižinec, az államfő szóvivője.

Az államfő szerint a polgárok a szavazataikkal megerősítették, hogy változást akarnak.

Köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a választásokon.

„Gratulálok a választások nyertesének, ahogy azoknak a pártoknak, illetve képviselőknek is, akik bizalmat kaptak a választóiktól” – jelentette ki.

Bugár lemondott

Vasárnap bejelentette lemondását Bugár Béla, a Most-Híd elnöke, a szlovák–magyar vegyes párt gyenge választási eredményére reagálva.

A Most-Híd a parlamenti választáson nagyon gyengén szerepelt, a nem hivatalos végeredmények szerint a 13. helyen végzett a voksok 2,05 százalékát megszerezve. Ez kevesebb, mint egyharmada a négy évvel korábbi eredményüknek.

„Az eredmény nagyon rossz, sokkal jobbat vártunk”

– mondta Bugár. Bejelentette: lemond a pártelnöki posztról, de nem távozik teljesen a politikából, mint mondta, továbbra is segíteni akarja pártját.

Bugár Béla nem jelölte meg utódját a párt élén, azt mondta: erről majd a párt szervezetei döntenek. Ugyanakkor Ravasz Ábel – a párt fiatal politikusa, egyik alelnöke és jelenlegi kampányfőnöke – jelezte, megvan az ambíciója arra, hogy a párt elnöke legyen. Hozzátette: nem ő az egyedüli aspiráns.

Sulík nem készül lemondani

Richard Sulík, az SaS elnöke a Markíza televízió politikai műsorában pártja választási eredményével kapcsolatban kifejtette:  nem valószínű, hogy pártja követelné a lemondását. Amennyiben jönne egy ilyen felszólítás a párton belül, megfontolná azt – tette hozzá.

„A legközelebbi kollégákkal erről is beszélünk. Hamarosan összehívjuk a kongresszust, s meglátjuk, milyen lesz a párton belül a hangulat”

– jegyezte meg Sulík.

A vitaműsorban továbbá elmondta, nagyon sajnálja, hogy a KDH nem jutott be a szlovák törvényhozásba.

Matovič szerint nem kell várni a kormányalakítással

Igor Matovič, az OĽaNO mozgalom vezetője szerint nem kell várni a kormányalakítással. A Markíza televízió vasárnapi vitaműsorában viszont hangsúlyozta: a kormányt nem a sajtón keresztül akarják összeállítani. Mint elmondta, a kormányprogram részévé akarja tenni a rozhodni.to honlapon lévő internetes felmérés eredményeit is.

„Mindenkinek megvan az elképzelése, és talán lesz, ahol ellentétbe ütközünk” – közölte Matovič a minisztériumok elosztásával kapcsolatos kérdésre.

Egészségügyi miniszterként Marek Krajčít (OĽaNO) tudja elképzelni, és azt szeretné, ha a minisztériumokat egy független ellenőrző szerv felügyelné.

Hozzátette:

mindent meg fog tenni azért, hogy a kormány kibírja a négy évet.

Richard Sulík, az SaS elnöke úgy véli, meg fognak tudni egyezni. Szerinte akkor sem történne tragédia, ha a kormányalakítás két hónapig tartana. Sulík saját magát nem csak pénzügyminiszterként tudná elképzelni.

 Boris Kollár, a Sme rodina vezetője elmondta: a közlekedésügyi miniszteri posztra Štefan Holýt tartja alkalmasnak, a védelmi tárcát Milan Krajniak, a földművelésügyi tárcát pedig Jaroslav Karahuta vezethetné.

Andrej Kisa, a Za ľudí párt elnöke szerint először is tárgyalóasztalhoz kell ülniük. Megjegyezte: Matovič nélküle is kormányt tud alakítani.

Fico elismerte a vereséget

Robert Fico, a Smer-SD elnöke elismerte, hogy a párt vereséget szenvedett a szombati parlamenti választásokon. Elmondása szerint a Smer-SD ambíciója, hogy erős ellenzéki pártként folytassa a politizálást. Arra a kérdésre, hogy a választások eredménye miatt levonja-e a személyes konzekvenciát, azt válaszolta, hogy nem vett részt a kampányban.

Nem árulta el, hogy a pártelnöki posztot felajánlja-e a listavezetőnek, Peter Pellegrininek.

Annyit mondott, hogy a jövőről a párton belül fognak tárgyalni egy kongresszus keretében. Fico megjegyezte: a Smer-SD 38 mandátumot szerzett, amely elegendő ahhoz, hogy összehívjanak egy rendkívüli ülést, vagy indítványozzák egy miniszter leváltását.

(TASR/MTI/Felvidék.ma)