Fotó: denníkn.sk

Szlovákiában és Csehországban tanulók és tanítók százai szerezhetnek ingyenesen digitális ismereteket. A Programozási Akadémia idén is elnyerte az anyacég ilyen irányú támogatását, tájékoztatta a TASR hírügynökséget a Microsoft Slovakia nevében Daniel Suchý.

„A projekt nagyobb anyagi támogatást szerzett, mint korábban, ami tanúskodik a minőségéről és hatékonyságáról. A digitális ismeretek a jövőben ugyanolyan nélkülözhetetlenek lesznek a munkaerőpiacon történő érvényesüléshez, mint például az angol nyelv ismerete“ – jegyezte meg Rudolf Urbánek, a Microsoft csehországi és szlovákiai vezérigazgatója.

Céljuk, hogy Szlovákiában és Csehországban több mint 1 600 pedagógust és közel 6 500 tanulót részesítsenek digitális oktatásban, további megközelítőleg 13 500 gyereket pedig képzett pedagógusok oktassanak digitális alapismeretekre közvetlenül az iskolákban.

A Programozási Akadémia célja az alap- és középiskolai pedagógusok informatikai ismereteinek bővítése, valamint a gyermekek és fiatalok számítástechnikai tudásának elmélyítése, egyfajta programozói bázis létrehozása körükben. Aktivitásaik jelentős része irányul a lányokra és a nőkre annak elősegítése érdekében, hogy megismertessék őket a programozás alapjaival, s ezáltal jobb esélyeket teremtsenek számukra a munkahelyi érvényesüléshez.

Szlovákiában tavaly, a projekt első évfolyamában az Aj TY v IT nonprofit szervezettel történő együttműködés keretén belül 120 pedagógus és 90 lány részesült informatikai képzésben.

„Jelenleg az informatikai irányzatú szlovákiai felsőoktatási intézményekben kevés lány folytatja tanulmányait. Tartja magát az a meggyőződés, hogy az informatika férfiaknak való. Meg akarjuk változtatni ezt a felfogást, szemináriumokkal, olyan nőkkel folytatott beszélgetésekkel, találkozókkal, akik ezen a pályán érvényesültek – árulta el az Aj TY v IT társulás igazgatónője, Petra Kotuliaková.

Szlovákiában a pedagógusok képzése idén az informatikát oktatókra irányul, a tanulók oktatása terén pedig a lányok alkotják a célcsoportot. Összesen 60 pedagógus és 180 lány felkészítését tervezik rendszeres szakköri tevékenység vagy egyszeri workshop keretén belül. További 1 500 alap- és középiskolás digitális ismeretekben való elmélyülése pedig a képzésben részesített pedagógusok által valósul meg.

(Felvidék.ma/TASR)