(Fotó: Kiss Márton/Felvidék.ma)

Az Esterházy János gróf emlékére tartott idei ünnepségek tartalmán és hangulatán érezhető volt a mártír politikus nem túl távoli boldoggá avatásának reménye: a politikus helyett ezúttal a szent életű ember állt a középpontban.

A boldoggá avatásért mondott szentmisét az emlékünnepséget megelőzően, március 7-én, szombat délután a pesti Ferenciek téri templomban Cserháti Ferenc római katolikus püspök mellett Pawel Cebula lengyel minorita szerzetes, a boldoggá avatási per posztulátora, valamint František Lízna csehországi jezsuita szerzetes, az idei Esterházy-díj egyik kitüntetettje koncelebrált.

Esterházy János halálának évfordulóján, március 8-án az Országházban folytatódott a megemlékezés, és – a hagyományok szerint – átadták az Esterházy-díjat.

Az emlékülést Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyitotta meg. A mártírok halála súlyt ad az életnek, mondta bevezetőjében. Felidézte, hogyan változtatta meg az ötezer holdas nagybirtokos várható életútját Trianon, hogyan vállalta kisebbségbe került nemzete sorsát, és épült köré szellemi erőtér fiatalokból is. Mindig látta – hangsúlyozta a miniszter – hogy a magyarság nem önmagában áll, hanem ezer szállal kapcsolódik az itt élő népekhez.

Részletes beszámoló ITT olvasható. 
Fotó: Kiss Márton/Felvidék.ma.