Fotó: TASR

Több párt kénytelen volt elhalasztani tisztújító kongresszusát a koronavírus-járvány miatt, ezért számos politikai tömörülés hosszabb időre elnök nélkül marad.

Az SaS elhalasztotta április 25-re tervezett kongresszusát, a pártban nem lesz tisztújítás, mivel Richard Sulíkot 2019 szeptemberében további négy évre választották meg pártelnöknek.

Hasonló a helyzet a Sme rodinában is. „Nem lesz kongresszus, amíg nem rendeződik a helyzet, nem akarunk online konferenciát tartani. Ha majd megtartjuk a közgyűlést, úgy tudom, a pártelnökválasztás is terítéken lesz” – mondta a TASR-nek Peter Pčolinský, a Sme rodina alelnöke.

A Za ľudínál sincs kitűzve a kongresszus dátuma, Juraj Šeliga alelnök szerint egyelőre nem is foglalkoztak azzal, hogy lesz-e pártelnökválasztás. Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke egészségi okokból lemondott képviselői mandátumáról, a kormányalakítási tárgyalásokon Veronika Remišová, a párt alelnöke helyettesítette.

Az OĽaNO-ban 2019 októberében volt tisztújítás, újabb négy évre megválasztották pártelnöknek Igor Matovičot.

A Smer-SD is tervezett a választás utánra országos kongresszust, de Ján Mažgút szóvivő szerint a rendkívüli helyzet miatt most egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy mikor fogják megtartani. Mažgút arról nem nyilatkozott, hogy a kongresszuson terítékre kerül-e a pártelnökválasztás. Robert Fico, a Smer-SD elnöke a választás után azt nyilatkozta, ezzel a kérdéssel majd a kongresszuson fognak foglalkozni a küldöttek.

A sikertelen parlamenti választás után a lemondások miatt pártelnök nélkül maradt a Most-Híd, a Spolu, a Progresszív Szlovákia (PS) és a KDH is. A Most-Híd áprilisra tervezett tisztújító kongresszust, új dátum egyelőre nincs.

Silvia Hudáčková, a Spolu szóvivője azt mondta, a tagság fog szavazni arról, hogy tartsanak-e online kongresszust, vagy egy későbbi időpontban legyen az országos közgyűlés. A Progresszív Szlovákia még szintén nem tűzte ki a tisztújító kongresszus időpontját.

A KDH már kénytelen volt elhalasztani márciusra tervezett kongresszusát, a tagok online szavaztak az alapszabály módosításáról. A KDH tisztújító kongresszusa június 20-án lesz.
Az SNS közgyűlésének tervezett dátuma május 9., pártelnököt és elnökséget is választanak a küldöttek. Zuzana Škopcová, a párt szóvivője elmondta, a jelenlegi elnökség a közgyűlés szeptemberre halaszását javasolja, de erről még nem született döntés, egyelőre érvényes a májusi időpont.