Orbán Viktor virológusokkal egyeztetett (Fotó: MTI)

A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) nyílt levélben köszönte meg Magyarország kormányfőjének a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban végrehajtott óvintézkedéseket.  

Most, amikor globális nyomorúság szakadt ránk, és országaink is nyögnek a viszontagság járma alatt (Berzsenyi), mindnyájan rádöbbenünk az emberi sors viszonylagosságára. Ebben a helyzetben különösen nagy értéke van az egymással szemben megnyilvánuló összefogásnak és szeretetnek – fogalmaz a szerkesztőségünknek eljuttatott közlemény.

Mint írják: szövetségünk, a NYEOMSZSZ ezúton fejezi ki Önnek és kormányának, egyúttal az egész magyar népnek együvé tartozásunk jegyében bátorító együttérzését.

Minden valótlan nyugati sajtótámadás, becsmérlés és elutasítás ellenében tudjuk, hogy a rendkívüli intézkedésekkel népünk javát szolgálja.

– emelik ki.

Az utolsó vacsora jegyében fogadja üzenetünket: Senkinek sincs nagyobb érdeme annál, mint aki életét adja a barátaiért. (Ján. 15;13-14)