Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma

Továbbra sincs igazolt vírusfertőzött Komáromban, a járásban is mindössze két beteget tartanak nyilván, de ők azonnal karanténba kerültek. A kedvező adatokhoz az is nyilván hozzájárult, hogy eddig nagyon kevés koronavírus-tesztet végeztek a városban, ez a szám azonban várhatóan hamarosan megugrik a jelentős számú ingázó miatt, akiknek a kormány kötelezővé tette a teszt elvégzését. A város polgármestere úgy fogalmazott, Komárom a „legjobb statisztikák szigete”, meg kell tenni mindent, hogy ez így maradjon. Keszegh Bélát kérdeztük.

Növekedik az elvégzett koronavírus-tesztek száma

Mint arról már korábban beszámoltunk, a Közegészségügyi Hivatallal együttműködve elindult a tesztelés a komáromi kórházban, ahol kedden és csütörtökön végeznek szűrést. „A múlt héten végzett 23 teszt mind negatív eredményt hozott” – számolt be a polgármester. Párhuzamosan, a biztosító által térített tesztelések mellett (ezeket csak a tünetekkel rendelkezőkön végzik a körzeti orvos ajánlására), ezen a héten beindul a magáncélú tesztelés, amelyért majd fizetni kell, hozzávetőlegesen 60-70 euró között – tudtuk meg. Ezt a jelentős számú ingázó érdekében hozzák létre Komáromban, mivel eddig csak a városhoz legközelebb Dunaszerdahelyen, vagy Nyitrán lehetett elvégeztetni ezt a vizsgálatot.

„A Komáromi járásban tehát várhatóan jelentősen meg fog ugrani a tesztelések száma, mivel az ingázóknak kötelezővé tették” – magyarázta Keszegh Béla, aki szerint továbbra is a legerősebb ellenszere a vírusnak a fegyelmezettség, amely Komáromra eddig is jellemző volt. Mint mondta, a városhoz tartozó intézményekben célzottan zajlik a tesztelés, az Ispotály utcai Idősek Otthonában pénteken az összes alkalmazottat tesztelték, melynek költségét egy támogató fedezte. A tesztek negatív eredményt hoztak minden esetben.

Hozzátette: a támogatók eddig 30 000 eurónyi összeggel járultak hozzá a város költségeihez. Mindemellett a járvány kezdete óta a legszigorúbb intézkedéseket hozták a fenntartásuk alá tartozó idősek otthonában: kijárási tilalommal, és a betegek kívülről érkező csomagot sem kaphatnak.
Külön válságstáb ülésezett a Harcsáson élők és a hajléktalanok miatt

„A város külön válságstábbal foglalkozik a Harcsáson lévő szociális lakások lakóinak és a hajléktalanok kérdésével – folyamatosan monitorozzuk a helyzetet a szociális munkásokkal” – tájékoztatott. Elmondta, a harcsási telepen nem kizárólag romák élnek, és az itt élők nem jártak külföldre dolgozni, nem hurcolhatták be a betegséget. „A hely adottsága, hogy ezek az emberek előtte is itt voltak és most is. A veszély lehetősége tehát más, mint azokon a telepeken, ahol külföldről tértek haza, vagy oda-vissza ingáztak” – magyarázta. „Figyelünk arra, hogy ők is betartsák a szigorított feltételeket, emellett maszkokat varrtak az ott lakó közösségnek. Próbáljuk elérni, hogy ne verődjenek nagyobb csoportokba, és a személyes higiéniára is jobban odafigyeljenek” – mondta hozzátéve, a felvilágosításra is nagy hangsúlyt fektettek.

A városházán hétfőn speciális válságstáb ülésezett, a Járási Közegészségügyi Hivatal igazgatónője, a Járási Rendőrparancsnok és a Járási Elöljáró részvételével, amely kimondottan a roma közösség és a hajléktalanok kezeléséről szólt. Keszegh Béla kifejtette, két forgatókönyv is van az esetleges válsághelyzet kezelésére, ezt egyeztették ma. „Szükség esetén karanténhelyeket kell kijelölni, hogy az érintettek mozgását korlátozni tudjuk” – fogalmazott. Mint megtudtuk, tesztelni egyelőre nem fogják ezeket a közösségeket, ha azonban a szükség úgy hozza, nem tartja kizártnak. Ehhez hozzátette, hogy nem tartja jó iránynak a kormány részéről, hogy míg az ingázóknak fizetni kell a tesztelésekért, addig a roma telepeken élőknek nem. „Igazságtalan lehet így a rendszer”– élt a kritikával.

Komárom védekezik és segítséget nyújt a bajbajutottaknak

Kiemelte, a város fertőtleníti a köztereket, azokat a helyeket, ahol több ember megfordulhat, így például a készpénzt kiadó automatákat. A lakásfenntartókkal egyeztetve fertőtlenítik a lakásbejárókat és a lifteket a lakótömbökben. „Ez díjmentes, mivel a Slovnaft vállalattól ajándékba kaptuk a fertőtlenítőszert, és önkéntes tűzoltók, városi rendőrök vesznek részt a munkálatokban” – tájékoztatott. A városi hivatal azon alkalmazottjait, akik mindennapos kapcsolatban vannak az ügyfelekkel, szintén tesztelik. A központi ügyfélkapuban fertőtlenítő állomás várja a lakosokat, egyesével léphetnek be és egy üvegfal választja el az ügyfelet az ügyintézőtől – mutatott rá Keszegh Béla.

Ezen a héten már kérvényezni lehet a szociális segélyeket (erről itt írtunk), amellyel a város a koronavírus által okozott gondokat szeretné enyhíteni. „Olyan váratlan helyzetek nehézségeit próbálja orvosolni ez a támogatás, amelyet az állami támogatások nem kezelnek” – közölte. Mint megtudtuk, az egyszeri támogatás a létminimum összegének kétszereséig terjedhet. Ennek elbírálásában az átláthatóság érdekében a városi képviselők is részt vesznek majd.

Bezárt a komáromi nagypiac, a város megoldást keres

A vírus elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze, hogy vitaminokban gazdag élelmiszert fogyasszunk. A komáromiakat azonban súlyosan érinti, hogy a járásból érkező termelők zöldségeit, gyümölcseit, palántákat sem lehet most megvásárolni, mivel a Vasút utcai piac bezárt. „Korábban a Közegészségügyi Hivatal és a piacot működtető között az volt a megegyezés, hogy bizonyos feltételek teljesítése mellett működhet a piac. Azonban panaszok érkeztek a piac működésével kapcsolatban, amelyeket a hivatal munkatársai is ellenőriztek. Úgy mérték fel a helyzetet, hogy a szükséges feltételek nem biztosítottak a Vasút utcai piacon, így a központi rendelkezésre hivatkozva a piacot közvetlenül húsvét előtt bezáratták” – fogalmazott.

Keszegh elmondta, azonnal kapcsolatba lépett a Közegészségügyi Hivatal igazgatónőjével és felajánlotta segítségét abban, hogy a város kész biztosítani azokat a feltételeket, amelyekkel lehetőség nyílna, hogy az őstermelők továbbra is eljuttathassák árujukat a vásárlókhoz, a komáromi lakosokhoz.

Levélben szólította meg a földművelésügyi és gazdaságügyi minisztert, valamint a tisztifőorvost is. „Felajánlottuk annak a lehetőségét, hogy a városi, Vár melletti piacon ki tudunk alakítani egy olyan piacot, amelyen rendezett módon megvalósulhatna a piac”- erre egyelőre még válasz nem érkezett.

„Rendelkezésre bocsátjuk a városi rendőrséget, el tudjuk végezni a fertőtlenítést és kordonokkal biztosítanánk, hogy a megfelelő számú vásárló legyen jelen. Készek vagyunk ezt biztosítani, akár holnaptól is. Az engedélyekre várunk” – jelentette ki.

Elmondta, addig is, amíg nem lehet piac Komáromban, szeretnék megszólítani azokat a termelőket, akik most a Vasút utcai piac bezárása miatt nem tudják értékesíteni portékáikat. „Komárom város teret biztosít a Komáromi Lapok felületein a kapcsolatteremtésre a vevőikkel. Azon termelők elérhetőségeit várjuk, akik telefonos megrendelés után alkalmanként kiszállítják az árut az érdeklődőknek. Kérjük eljuttatni az adataikat az info@komarno.sk címre, amely díjmentesen megjelenik a Komáromi Lapokban és a város online felületein” – hangsúlyozta. Kérik a termelőket, tüntessék fel nevüket, a településüket és elérhetőségeiket (telefon vagy email), a kínált termékeket, esetlegesen fotót az áruról. „Az online térben már megjelentek hasonló kezdeményezések, mégis fontosnak tartjuk, hogy a nyomtatott sajtóban is lehetőséget biztosítsunk erre, hiszen a Komáromi Lapok gyakorlatilag a város minden háztartásába elkerül” – mondta a 16 500 példányszámban megjelenő lapról.