(Fotó: Mozi Club)

Az idén 10 éves Pósfa zenekar élőben közvetített koncertjével ünnepelte ötödik születésnapját a somorjai Mozi Club, mely mára már nemzetközileg ismertté vált. A terv az volt, hogy az 5. évfordulót is táncházzal ünneplik meg, de a jelenlegi járványhelyzet ezt nem tette lehetővé.

A koncert viszont nem maradt el: a Pósfa zenekar koncertjét a világhálón követhették figyelemmel a zenekar kedvelői, és azok, akik részt vettek volna a születésnapi táncházon, a képernyők előtt akár táncra is perdülhettek.

„Öt éve táncházakkal kezdtük a működésünket, azóta évente legalább négyet szervezünk, s mi honosítottuk meg a rendszeres jazzkoncerteket is Somorján. Ezenkívül szervezünk könyvbemutatókat, vitaesteket és különböző más rendezvényeket is“

– mondja Végh Ákos, aki feleségével, Koncz Csillával együtt vezeti a helyet és együtt is alakítják ki a Mozi Club rendezvényeinek programját.

A koronavírus ideje alatt zárva tartanak a szórakozóhelyek, s nem lehet nyilvános rendezvényeket szervezni. A kávézó látogatói azonban nem maradnak koncertek nélkül, hiszen a szervezők Mozi You Tube-csatornáján további élő közvetítéseket terveznek.

(Fotó: Mozi Club)

„A rendezvényünk neve: Concert Home delivery. Az első ilyen koncertünk Erich Boboš Procházka & Lengyel Pista koncertje  volt, majd jött a Pósfa zenekar most szombaton, a születésnapunkon, a következőt pedig április 30-ra tervezzük. Próbálunk minél több stílust idehozni, hogy a Mozi Club kedvelői ebben a helyzetben is megtalálják a számukra legmegfelelőbb muzsikát” – tette hozzá Ákos.

„Az elmúlt öt évben több mint 250 programot szerveztünk. Próbálunk olyan koncerteket elhozni, melyek eddig nemigen voltak elérhetők Somorján. De fontos számunkra az is, hogy a helyi zenekarok is teret kapjanak“

– tette hozzá Csilla, aki elmondta, egyre több zenekar jelentkezik, van, hogy heti 2-3, így komolyan kell mérlegelniük, mikor ki lépjen fel.

Elmondása szerint ennek az az oka, hogy az itt fellépő zenekarok elégedettek voltak, jók a visszajelzések a helyről, ahol már az összes kontinensről voltak fellépők, így Afrikából, Dél-Amerikából is.

(Fotó: Mozi Club)

Arra kérdésre, hogy mit várnak a következő öt évtől, Ákos frappánsan csak annyit felelt: folytatjuk.

„Már most vannak lefoglalt időpontjaink, beszélgetésekre, koncertekre, szóval folytatódik a munka. Reméljük, hogy a korlátozások feloldása után is hasonló, vagy akár még nagyobb lesz a kulturális programok látogatottsága, és hogy lassan minden visszatér a normális kerékvágásba. Hozzá szeretném még tenni, hogy köszönjük a város támogatását, mert a sikerhez a mi munkánkon kívül ez is kell. Úgy érzem, hogy az együttműködés jó, s remélem, hogy ez így is marad még nagyon sokáig” – fejezte be Végh Ákos.

A klub Somorja központjában, a Pozsonyba vezető út mentén található. A klubhoz tartozik a régi vetítőterem, mely kevésbé használható, valamint egy udvar, ahol rendes körülmények között tavasszal és nyáron koncerteket szerveznek.

Csilla és Ákos öt évvel ezelőtt sikeresen prezentálták a ötletüket, melyet a város támogatott, majd rendelkezésükre bocsátotta régi moziépületét. Ezt komoly erőfeszítések árán felújították és átalakították, kialakítva Somorja egyik új kulturális központját, mely a már meglévőkkel együtt mára a város kulturális életének elengedhetetlen részét alkotja. Reméljük, hogy még nagyon sokáig.