Fotó: Shutterstock

Csehországban a szájmaszk viselése várhatóan már csak zárt térben lesz kötelező, így a tömegközlekedési eszközökön, bevásárlóközpontokban és a hivatalokban. A szabad természetben, utcán, közterületen történő viselést továbbra is ajánlják ugyan, de nem teszik kötelezővé.

Mindezt vasárnap a CNN Prima News televízió adásában Andrej Babiš cseh kormányfő és Jan Hamáček belügyminiszter is megerősítette. A cseh kormány a járványügyi óvintézkedéseket enyhítő lépésekkel hétfőn foglalkozik majd a Novinky.cz hírportál szerint.

Adam Vojtěch, a cseh egészségügyi tárca vezetője csütörtökön kilátásba helyezte, hogy június közepétől már nem lesz kötelező a szájmaszk vagy az ezt helyettesítő kendő viselése. Babiš szerint viszont a járványügyi óvintézkedéseket a járványhelyzet kedvező alakulása esetén hamarabb is enyhíthetnék.

„Tárgyalni kell arról, hogyan döntsünk a szájmaszkok viselésével kapcsolatban, hogy elég lesz-e csak zárt térben viselni azokat… holnap a kormányülésen erről is döntünk majd” – mondta Babiš.

Hamáček elmondta, hogy az intézkedések enyhítésének tervezete lehetővé teszi egyes fázisok életbe lépésének felgyorsítását, de szerinte ehhez mindenképp figyelembe kell venni a szakemberek véleményét.

„Megoldást jelentene, ha a szájmaszkok viselése csak zárt térben lenne kötelező, például az üzletekben, mozikban, tömegközlekedési eszközökön, szabad térben pedig mindössze ajánlottá tennénk, tehát az emberek elhatározásán múlna“ – tette hozzá Hamáček.

A szájmaszk viselése Csehországban március 19-től kötelező a járványellenes intézkedések keretén belül. Babiš azt is elárulta, hogy a kormány minden bizonnyal nem fogja javasolni a szükségállapot meghosszabbítását, mely náluk május 17-ig tart.

Csehországban szombaton az egészségügyi tárca adatai szerint 18 új koronavírus-fertőzéses esetet regisztráltak, az országban ezzel 8095-re nőtt a fertőzöttek száma.

(Felvidék.ma/TASR)