Martin Kramara (Fotó: lumen.sk)

A Szlovák Püspöki Konferencia (KBS) számára nagyon fontos a nyilvános szentmisék újbóli megtartásának mielőbbi engedélyezése, viszont tekintettel vannak a helyzetre és tiszteletben tartják a járványügyi szakemberek döntését, akik közül sokan maguk is keresztény közösségek tagjai, tehát nem közömbös számukra a hitélet.

Mindezt a Szlovák Püspöki Konferencia szóvivője, Martin Kramara közölte a járványügyi korlátozások feloldásának várható második fázisával kapcsolatban, mely a tervek szerint május 6-án lép érvénybe. Ennek keretén belül ismét engedélyezik a nyilvános szentmiséket, ám bizonyos megszorításokkal.

Kramara elmondta, hogy a konkrét feltételekről még folynak az egyeztetések. „A járványügyi szakemberek közvetlen kapcsolatban állnak az egyház képviselőivel. Meg kell várnunk a döntésük eredményét és aztán a kormány határozatát” – mondta. Megjegyezte azonban, hogy még nincs szó a korlátozó intézkedések teljes feloldásáról.

„A szentmisén résztvevő hívők számára továbbra is érvényes az istentiszteleteken való részvétel alóli felmentés, mely egészen addig tart, amíg teljesen fel nem oldják a tömeges rendezvények tilalmát“ – közölte.

„Azok a vélemények, melyek kemény egyházi fellépést sürgetnek a korlátozások feloldása érdekében, a sajtó számára érdekesek ugyan, de ezek hangoztatói nem vesznek tudomást a járványügyi szakemberek intéséről, miszerint még korai lenne a járvány elvonulását ünnepelni” – figyelmeztetett Kramara.

Mint hozzátette, a Szlovák Püspöki Konferencia folyamatosan kéri az intézkedéseknek a folyamatosan változó helyzethez való igazítását és elviselhetővé tételét, viszont kijelentette, hogy bízik a szakemberek ítélőképességében.

Kramara megjegyezte, hogy javaslatokat tettek arra vonatkozóan, miként térhet vissza a szentmisék szolgáltatása a régi megszokott kerékvágásba. Mint kifejtette, figyelembe kell venni, hogy az új intézkedések részleteinek közzététele a hét elejére várható, bevezetésükre pedig május 6-án kerül sor.

„Azt, hogy még nem használhatjuk ki teljes mértékben a templomok kapacitását, s hogy ajánlott a szentmisék kültéri megtartása is, valamint, hogy kötelező lesz a szájmaszk viselése, az előírt távolság megtartása, s a rendszeres fertőtlenítés, már most tudjuk, a többit majd meglátjuk“ – fejezte be tájékoztatását Kramara.

Mint ismeretes, Szlovákiában márciustól nem tartanak nyilvános szentmiséket a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozását célzó óvintézkedések miatt.

(Felvidék.ma/TASR)