Oguntoye Viktória (Fotó: Facebook.com/ DVSC kézilabda)

Nemcsak új edzővel, hanem a magyar bajnokságban már tapasztalatot szerzett játékosokkal erősítenek.

A Felvideksport.hu információi szerint az újonc dunaszerdahelyiek történetük során először szerepeltek az idő előtt lezárt idényben a közös cseh-szlovák MOL Ligában.

A sárga-kékek szépen helytálltak és több meglepetést is okoztak, legyőzték többek között a szlovák bajnok Nagymihály csapatát. Végül a 10. helyen zárták a szezont, a szlovákiai csapatok közt pedig a 3. helyet foglalták el. A DAC-nál viszont már előre tekintenek és a csapat megerősítésén dolgoznak.

A klubelnök, Horváth Zoltán a szlovákiai sportnapilapnak elmondta, hogy náluk folytatja pályafutását a szlovák válogatott párkányi kapusa, Oguntoye Viktória.

A Debrecenből szerződése lejárta után távozó kézilabdázó két évre írt alá, de szerződése további opciót is tartalmaz.

„Egy jövőbeni együttműködés lehetőségét is felvázoltuk neki. Pályafutása befejezése után kapusedzőként folytathatná nálunk” – nyilatkozta a klubelnök.

Szintén érkezik Bízik Réka, aki az elmúlt idényben még Érden játszott, ráadásul az EHF-Kupában is szerepelt. A 2019-ben a csapathoz érkező Bízik Boglárka testvére egyéves szerződést kötött, amely szintén tartalmaz opciót. A naszvadi balszélső ugyancsak tagja a szlovák válogatottnak. Ezen hírek tudatában nem lehetett véletlen, hogy mindketten ott voltak márciusban a szerdahelyiek Poruba elleni bajnokiján.

A cikk folytatását elolvashatja a felvideksport.hu oldalon.

Forrás: sport365.hu/Felvideksport/Elek Zoltán