Az alábbi írás nem az Állami Tartalékalap volt főnökéről szól, még csak nem is a tőle lefoglalt aranyrudakról, hanem a jelenségről, melyet képvisel. A hatalommal való visszaélésről, a mindent behálózó korrupcióról és a gátlástalan telhetetlenségről.
Mint arról a közvélemény értesülhetett, a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség az állami tartalékalapot érintő nyomozás és az ezzel összefüggő „Rezervy” nevű akció során húsz darab 250 grammos aranyrudat foglalt le Kajetán Kičura biztonsági széfjében. Az Aktuality.sk információi szerint a csillogó jószágok értéke úgy félmillió euró lehet.
Mint ahogy arról a sajtóból értesülhettünk, Kajetán Kičurát áprilisban helyezték vizsgálati fogságba, korrupcióval és pénzmosással gyanúsították meg. A korrupciós ügy másik gyanúsítottja Miroslav Solava, akitől állítólag Kičura több mint 220 ezer eurónyi kenőpénzt fogadott el, bár mindketten azt állítják, hogy csupán kölcsönről volt szó. Kičura édesapjának a számlájára – melyhez Kičurának is hozzáférése volt – 2017 márciusa és augusztusa között több részletben érkezett meg Solavától az említett összeg.
Aranyrudakat találtak az Állami Tartalékalap volt elnökének széfjében
Nem csak Kajetán Kičura édesapjának a számláján forognak ilyen szép kerek, s a közönséges halandó számára csillagászati összegek, az Állami Tartalékalap „szorgalmasan tartalékoló” elnökének húszéves fia két lakást is vásárolt Pozsony belvárosában akkor, amikor az apja újonnan alapított cégektől vett túlárazott, ugyanakkor gyenge minőségű védőfelszereléseket az állam számára.
Az Állami Tartalékalap tavaly még alkotmánybírónak készülő volt vezetője szerint a pénzt az apja, Rudolf Kičura spórolta össze. A nyugdíjas férfi állítólag a megtakarításait ráhagyta fiára, aki abból vásárolta pozsonyi ingatlant. Tudni kell, hogy egy-egy lakás a pozsonyi Óvárosban több százezer euróba kerül. Hogy a lakások árának fennmaradó részére honnan volt pénze Kičurának, az továbbra is kérdéses, ahogyan vagyona további részének, például a fent említett aranyrudaknak az eredete is.
A tartalékalap volt főnöke sajnos nem egyedi eset, korunk Krőzusai, Ebenezer Scrooge kései utódai kétfajta táptalajból sarjadnak, egyrészt az üzleti élet farkastörvények uralta, törvénytelenségekbe hajló területéről, másrészt pedig kellő politikai hátszéltől hajtva, s ezáltal jól „jövedelmező“ posztokhoz jutva.
Mindkettő perspektivikus üzlet, főleg ha kellőképpen gátlástalan hozzá az ember és ha a politikai beágyazódás elég hosszúra nyúlik, mint a Smer kormányzásai idején. Ilyenkor egyeseknek az az érzése támad, hogy bármit megtehetnek, s ha ez az érzés kellő kapzsisággal ötvöződik, akkor az alapvető krőzusi szükségletek, lásd luxusingatlanok, kocsik, nyaralók, nyaralások, luxuscikkek, földek, erdők mellé társulnak alternatívaként az aranyrudak, elvégre az ebül szerzett sok pénzt csak be kell fektetni valamibe, az arany pedig ugyebár mindenkor szépen csillog.
Bár Bereményi Géza Eldorádó című remekművéből tudjuk, hogy vannak helyzetek, amikor az emberen már aranyrúd sem segít, ahogy nem segített Monorin, a piac királyán sem, de Kičura feltehetően nem látta ezt a magyar filmet, ám ha látta volna, az sem tartotta volna vissza az effajta vagyonosodástól.
Ezek, s az ehhez hasonló tanmesék csak arra jók, hogy a társadalom bérből és fizetésből becsületesen és nehezen élő része reménykedhessen abban, hogy a becstelenség elnyeri méltó büntetését, s hogy megérjük azt az időt, amikor a Kočnereknek, Kičuráknak, Bašternákoknak, Jankovskáknak és társaiknak (hosszú lehetne a névsor) nem lesz többé esélyük.
Ez pedig már nem is filmművészeti, hanem népmesei kategória, hiszen előbb-utóbb minden újonnan hatalomra került garnitúra táptalaján kisarjadnak az ilyen „melléktermékek“.
