A XVIII–XIX. század Felvidékről indult megannyi jeles egyházi személyiségei közé tartozik Hannulik János Krizosztom, „a piarista rend magyarországi testületének egyik legkiválóbb tagja” (Szinnyei J., 1894:436. l.), a kor neves latin nyelvű költője. „Jeles tehetségét a külföld is méltányolta, midőn a tudományos folyóiratokban elismeréssel írtak róla s több tudós társaság tagjai sorába választotta.”
Az ő élete is több szállal kapcsolódott tájainkhoz. Kétszázhetvenöt éve, 1745. június 22-én született a Trencsén megyei Peredméren. 1764-ben Privigyén lépett a piarista rendbe. Egy év múlva Rózsahegyen tett fogadalmat.
1767-ben a Hont megyei Korponán tevékenykedett a rend iskolájában: a principisták és a kisebb osztályok mestere volt.
1772–75-ben Nyitrán tanult teológiát, miközben pappá szentelték, s egy ideig ugyanott a poesis és a syntaxis tanáraként működött. Tanított még Magyaróvárott és Nagykárolyban. Az utóbbi helyen több beosztásban is szolgált: volt igazgató-tanára a rendi növendékeknek, oktatott szónoklatot, működött hitszónokként, tanított logikát és metafizikát, végül a gimnázium igazgatója lett.
Amint Szinnyei írja: „Igen jeles tanár volt és classicus műveltségével, bölcseleti, történelmi és irodalomtörténeti előadásaival, megnyerő modorával kiválóan hatott az ifjúságra, a rend növendékeire s tanáraira. Nagyszámú latin lírai költeménye nemcsak Rómában és más olasz városokban, hanem Németországban, sőt az oroszoknál Szentpétervárott is figyelmet keltett.” (Szinnyei J., 1894. 436. l.)
1803-ban a szentpétervári tudós társaság felkérésére írta az I. Sándor cárt dicsőítő ódáját (Ode ad Alexandrum russorum imperatorem). Sándor, a tudományok és a tudósok nagy pártfogója főiskolát létesített Pétervárott. Sok-sok egyéb érdeme is volt e tekintetben, ezért a tudományok képviselői tisztelettel vették körül.
Sokáig úgy élt az irodalmi köztudatban, hogy Hannulik cárt dicsőítő ódáját Balugyanszky Mihály rendelte meg abból az alkalomból, hogy a magyarországi tudóst I. Sándor vendégtanárnak hívta meg Pétervárra. Az ezzel kapcsolatos tévedésekre Csekey István hívta fel a figyelmet Hannulik János oroszországi kapcsolatai című tanulmányában. (Csekey I., 1956. 460–469. l.)
A debreceni Vargha László kitűnő irodalomtörténeti tanulmányából (Hannulik János, a XVIII. század Horatiusa. Debrecen, 1938) idézi, hogy Hannulikot már jól ismerték a nagyvilágban, így Oroszországban is.
Tehát a költőt nem csak Magyarországon tisztelték „második Horatiusként, s nem csak német és olasz tudományos társaságok tüntették ki elismerő oklevelekkel; költeményei az elkövetkező években, illetőleg három évtized folyamán mind szélesebb körökben lettek ismeretesekké, s hírneve akkor érte el a dicsőség tetőpontját, amikor a külföld tudományossága a XVIII. század valamennyi latin lírikusa között neki juttatta a díszes »principus« elnevezést. Ennek legszebb bizonyítéka volt, midőn 1803-ban a szentpétervári tudós társaság a nagykárolyi lírikust kérte fel arra, hogy Sándor orosz cár dicsőítésére ódát írjon, arra az ünnepélyes alkalomra, amikor a cárt valamennyi tudományok doktorává avatták. (A Vargha-idézetet lásd: Csekey I., 1956. 466. l.)
Hannulik János tehát a felkéréskor a maga 400 versével már régen európai hírű költő volt: kifogástalan latinságú, gördülékeny verselő.
Mint Csekey hangsúlyozza: „Nem a Sándor orosz cárról írt ódája miatt lett tehát Hannulik Szentpétervárott princes Lyricorum – mint Tardy Lajos tévesen írja –, hanem ellenkezőleg: éppen ezért kérték fel őt és nem mást az óda megírására, mert Hannulik már két évtizede a legkiemelkedőbb latin költő hírében állott az egész Európában.” (Csekey I., 1956. 463. l.)
Hannulikot Baróti Szabó Dávid is Magyarország Horatiusának nevezte, klasszikus formákat alkotó költészetével pedig Berzsenyire is hatott.
(Dr. Diós J. főszerk., 1998. 577. l.) Számos, nyomtatásban megjelent műve közül az alábbiakat említjük meg: Selecta Carmina (Nagykároly, 1777–78), Versus lyrici (Nagykároly, 1779), Celebritas provinciae Bihariensis… (Nagykároly, 1782), Selecta latini sermonis exemplaria (Buda, 1810). Jeles földink Nagykárolyban hunyt el 1816. szeptember 3-án.
