Még néhány nap, és kezdődik a nagy vakáció. Pedig épp most derült ki, hogy iskolába járni jó! A hosszú járványszünetben sok gyereknek hiányzott már az iskola, és tessék, megint bezárják a kapuit.

A Kabóca is lezárja ezt az évfolyamát, befejeződnek a szeptembertől folyó sorozatai a képregények hőseiről, Pali és Petra közlekedési tapasztalatairól, a gazdikról és kedvenceikről, de még Cicúr és barátai is eljutnak végre a nagy nyomozós feladat végéhez, s ki tudja, talán az elveszett könyv is megkerül.

A júniusi szám a sok zárás és búcsúzkodás mellett persze a beköszöntő nyárról is szól. Szól június hónap legjelesebb napjáról, a Szent Iván napról és titokzatos éjszakájáról, a párokat egybeéneklő szentiváni énekről.

Monoszlóy Dezső verses meséje békapárok fura történetéről regél. A vízparton kirándulni, táborozni készülők a júniusi természet zizegő-zümmögő csodáiról olvashatnak a lapban, s mindezek mellett természetesen a sok játék, feladat, kifestő és kivágós játék sem hiányzik a júniusi évzáró Kabócából.