Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma

Az elnökválasztást és a tisztújítást követően kulturális programokkal folytatódott a Szövetség a Közös Célokért Léván, a Reviczky Házban megtartott közgyűlése.
A közgyűlésen bejelentették a Pogány Erzsébet Emlékdíj tervezetét.

Mint Hideghéthy Andrea kifejtette: díjat szeretnének alapítani, emlékplakettet terveztetni Pogány Erzsébet emlékére és tiszteletére. Még a tavaly novemberi párkányi közgyűlésen, a Pogány Erzsébet -emlékkönyv bemutatásakor fogalmazódott meg az emlékdíj alapításának gondolata.

A díjra olyan személyeket lehet majd javasolni, akik legalább tíz éve részt vesznek a civil életben, akik közösségépítésben és szervezésben tevékenykednek.

Szavazás a SZAKC közgyűlésén 2020. június 27-én, Léván (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Háttéremberek kitüntetése lenne ez, mint ahogy Pogány Erzsébet is mindig háttérembernek nevezte magát. A SZAKC Tanácsa, korábbi elnöksége és a héttagú kuratórium döntene majd a javaslatok alapján a díj odaítéléséről.

A tervezett emlékdíjat Pogány Erzsébet halálának évfordulóján, május első felében adnák át. A díj várhatóan kerámia- vagy bronzplakett lenne.

A délután folyamán bemutatták továbbá Oriskó Norbert A természet vadvirága című kötetét. A kiadványt Duray Miklós, a SZAKC tiszteletbeli elnöke ismertette.

Mint jelezte: Oriskó Norbert Petőfi-rajongóként és informatikusként kezdte a magyar költő életét kutatni. Többek között a hazaszeretet fontosságáról és a természetről, a felvidéki kötődésekről szól a kiadvány.

Oriskó Norbert, A természet vadvirága című könyv szerzője (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A szombati közgyűlés utolsó pontjaként a Pozsonyi Magyar Galéria gyűjteményéből álló kiállítást nyitották meg. A Metropol ART tárlat kurátorának, Kalita Gábornak a beszámolóját Bese Bernadett olvasta fel. Mint elhangzott, a Pozsonyi Magyar Galéria eddig több mint száz kiállítást rendezett.

A Reviczky Házban látható kamarakiállításon tizenkét alkotó művei tekinthetők meg. A nem tematikus tárlaton a jelenlegi felvidéki magyar képzőművészet legjelentősebb képviselőinek munkáit mutatják be.

Változatlan értékrend, új lendülettel – Gubík László lett a SZAKC elnöke