Illusztráció

Új hatóanyagot fejlesztettek ki magyar szakemberek a stroke és más idegrendszeri betegségek után fellépő tartós izomgörcsök kezelésére – jelentette be az ELTE Motor Farmakológiai Kutatócsoportjának kutatásvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Málnási-Csizmadia András elmondta: a tartós izomgörcsök stroke vagy más idegrendszeri, agyi, illetve gerincvelői sérülések után alakulnak ki. Magyarországon körülbelül százezer ember szenved ilyen problémák miatt.

Az évi 30-35 ezer stroke-os beteg 30 százalékánál kialakul a betegség, valamint az évi körülbelül ezer baleset miatti agyi vagy gerincvelői traumánál is gyakoriak a fájdalmas izomgörcsök a végtagokban

– ismertette.

Hozzátette: a jelenleg használt görcsoldók az idegrendszeren keresztül hatnak. Ezek nem elég hatékonyak, és kellemetlen pszichés, idegrendszeri vagy kardiovaszkuláris mellékhatásaik is lehetnek.

Málnási-Csizmadia András tájékoztatása szerint az újonnan kifejlesztett szer

közvetlenül arra az izomfehérjére hat, amely mozgatja az izmot, és azt lazítja el. Így a korábbi gyógyszerek mellékhatásai nem jelentkeznek, és a módszer gyakorlatilag százszázalékosan hatékony

– mondta.

Kihívásnak nevezte a kutatásban azt, hogy ezek a fehérjék megtalálhatók a szívben, a belekben és nagyon hasonlóak egymáshoz. Ezért meg kellett találni azt a molekulát, ami csak a vázizomra hat – fogalmazott a kutatásvezető.

Hozzátette: már elkezdték nagy mennyiségben gyártani a hatóanyagot – ami egyébként költséges folyamat –, és megindultak a klinikai tesztelési fázis előkészületei is.