Illusztráció (fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A szülők háromnegyede 100-150 eurót hagy az üzletekben az iskolakezdés előtti tanszervásárlás során – derül ki abból a felmérésből, melynek eredményéről Eva Peterová, a Postabank kommunikációs szekértője tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

Ha ehhez hozzáadjuk a napközi díját, a szakköröket, az utazási költségeket, az osztálykirándulást és az egyéb kiadásokat, egy elsősnél a kiadások elérhetik az évi 450 eurót.

A bank adatai szerint a szülők általában a tanévkezdés után, szeptember elején vásárolják meg a tanszerek javát, továbbá karácsonykor. De átlagban már augusztusban otthagynak 15 eurót a papírüzletekben a bankkártyával fizető szülők. Januárban és februárban az ilyen kiadások 10 euró körül mozognak.

Tavaly augusztusban a Postabank ügyfelei összesen 81 500 euró értékben fizettek bankkártyával a papírüzletekben, idén februárban 46 300 euró értékben. „Az idei év többi hónapját már befolyásolta a koronavírus, meredeken zuhant a boltok forgalma, de a várakozások szerint az idei augusztus már ugyanolyan erős lesz, mint a tavalyi. A szeptember pedig még erősebb” – mondta Lýdia Žáčková, a Postabank szóvivője.

Hozzátette, hogy a vásárlók szeptemberben gyakrabban keresik fel a papírüzleteket, de egyszerre csak kisebb tételekben vásárolnak.

„A legdrágább ugyanis az iskolatáska, de ezt a szülők már általában előre megveszik. A tanévkezdés utánra marad a sok apró dolog, mint a ceruzák, a tollak, a füzetek” – tette hozzá Žáčková. A tanszervásárlás szempontjából szintén erős hónapnak számít a december. A felmérésbe 540 személyt vontak be.