A tervezett beruházás látványterve (Fotó: panattonieurope.com)

Európa egyik legnagyobb logisztikai parkja épülhet meg Hegyétén. A környező települések lakosai tiltakoznak, egyéb eszköz híján petíciót indítottak a beruházás megakadályozása érdekében.

„Nagyudvarnok Dunaszerdahely határában lévő közeli település. Két út köti össze a világgal. Az egyik a Dunaszerdahely és Galánta közötti nagyon forgalmas, kamionokkal túlzsúfolt út, amivel elvileg be lehet menni Dunaszerdahelyre, de kevesen szeretik használni, kerékpárral szinte életveszélyes. A másik egy harmadosztályú út, amely összeköti Csallóközkürtöt Dunaszerdahellyel, erre az útra csatlakozik Balázsfa, Hegyéte (összevont települések) és Nagyudvarnok. 2004-től ettől az úttól nem messze fokozatosan kiépült egy zöldövezetben lévő családi házas lakópark“ – kezdte a beszélgetésünket Bindics Zsolt, a petíció elindítója, aki maga is itt él családjával.

Mint mondta,

Hegyéte polgármestere a lakóházaktól mintegy 25 méterre, a harmadosztályú út másik felén, a falu kataszterében engedné megépíteni Európa egyik legnagyobb logisztikai központját, melynek szélessége a tervek szerint 745 méter lesz.

„Ez az első fázisban épülne meg, ezt követően további, öt-hat „kisebb” csarnok is épülne majd az összesen 82 hektárosra tervezett ipari parkba“.

(Fotó: panattonieurope.com)

Bindics Zsolt, a petíció megfogalmazója szerint napi 600-800 kamion is elhaladhat majd ezen az úton. „144 kamiondokkoló, 50 kamionbeálló és több mint 300 személyautó számára alkalmas parkoló kerül a tervek szerint kialakításra. Ahhoz, hogy nyereséges vállalkozás legyen, legkevesebb 3 kamiont kell megrakjanak egy nap egy dokkolón. Szóval, ha csak 400 kamionnal számolunk, ami egyszer bemegy és egyszer kijön, az már 800 kamion. Ilyen beruházást civilizált országban szigorúan csak autópálya mellé építenek. Úgy tűnik, még mindig banánköztársaság vagyunk, ahol mindent szabad“ – magyarázta. Véleménye szerint, ha megépül a többi csarnok, akár 2 ezer áruszállító teherautóval is számolni lehet majd naponta. „Fizikailag ekkora monstrumot még nem is láthattunk, fel sem lehet fogni, hogy ez mekkora“ – fogalmazta meg aggodalmait Bindics.

A Panattoni nevű amerikai vállalat honlapja szerint a Dunaszerdahely mellé tervezett ipari csarnok közel 135 ezer négyzetméteren épülne fel, ami több mint kétszerese az R1-es autópálya melletti Amazon logisztikai központjának.

Természetesen nem kizárt a terjeszkedése, hiszen a kassai reptér mellett kiépült ipari parkjuk jelenleg közel 16 ezer négyzetméteren épült, de a tervezett beépítési terület már közel 35 ezer négyzetméterrel számol. Terveik szerint három műszakban 1400 főt foglalkoztatnának, ebből 200 adminisztratív munkatárssal számolnak a Dunaszerdahely melletti ipari parkban.

A petíció elindítója szerint jellemzően vendégmunkások dolgoznak az ehhez hasonló logisztikai parkokban. Bindics Zsolt leginkább azt nehezményezi, hogy Bokros Ferenc, a hegyétei polgármester nem kérdezte meg a helyieket, hogy szeretnének-e ekkora beruházást a kertjeik alá. Pár napja szereztek csak tudomást arról, hogy a beruházáshoz készített hatástanulmány véleményezésére 21 nap áll rendelkezésére a nyilvánosságnak, amely szeptember 10-én jár le.

„A környezetvédelmi minisztériumba már leadtunk egy ellenvéleményt. Kértük azt is, a jelenleginél készítsenek egy szélesebb körű kötelező környezetvédelmi hatástanulmányt“ – mondta, hozzátéve, hogy a terület közelében vannak ötös fokozatú természetvédelmi területek, illetve a közelben van a csallóközi vízvédelmi övezet, amivel a jelenlegi hatástanulmány nem foglalkozik. „A tanulmány azzal sem foglalkozik, hogyha egy harmadosztályú útra vezetik a kamionforgalmat, ami onnan csak lakóövezetbe juthat“ – jegyezte meg.

(Fotó: panattonieurope.com)

Szerinte ugyanis Hegyétére és Balázsfára a polgármester nem engedi majd be a forgalmat, így Dunaszerdahely, Kürt és Nagyudvarnokra engedik a forgalmat. Dunaszerdahelyen a Keleti lakótelepet minden bizonnyal el fogják árasztani a kamionok, tehát a dunaszerdahelyiek elemi érdeke is, hogy ez a beruházás ne valósuljon meg – vélekedett.  Bindics Zsolt azt sem érti, hogy a hegyétei polgármester miért nem hívott össze lakossági fórumot ebben a témában.

„Nem ide való ez a beruházás, nem akarják a szomszédos önkormányzatok sem. Hiába mondja a polgármester, hogy ezt a területet már 2007-ben ipari zónává nyilvánították, mert a lakópark már jó pár évvel előtte kezdett kiépülni. Tehát a kérdés az, hogy a hegyétei polgármester miért nem vette figyelembe, hogy olyan területet akar iparosítani, ami lakóházak tövében van.“

– mutatott rá.

Kerestük hivatalában a hegyétei polgármestert is, aki visszahívást ígért, ez azonban nem történt meg cikkünk leadásáig. Továbbra is kíváncsiak vagyunk a véleményére, ezért kérdéseinket elküldtük Bokros Ferenc polgármesternek. Amint válaszol, cikkünket frissítjük.

Ezeket a kérdéseket tettük fel a polgármesternek:

  • Egyeztetett-e erről az óriás beruházásról Hegyéte lakosaival, a szomszédos önkormányzatokkal, a szomszédos önkormányzatok lakosaival, különös tekintettel a nagyudvarnokiakra? Amennyiben nem, miért nem tette?
  • Kit, mikor és milyen formában értesített ennek a beruházásnak a lehetőségéről, nagyságáról?
  • A 16 millió eurós beruházásból a település milyen bevétellel számol az ingatlanadó, és a jövedelemadó tekintetében?
  • A várhatóan megnövekedő kamionforgalmat melyik útvonalon tervezik átengedni? A kamionforgalom érinteni fogja-e lakóövezeteket, tudván, hogy az 1395-ös harmadrendű útra, valamint az 572-es másodrendű főútra csak a lakóövezeten keresztül lehet csatlakozni?
  • Látva a környező települések lakosainak tiltakozását, kezdeményezni fogja-e egy lakossági fórum összehívását a témában?
  • Amennyiben a lakosok továbbra is kitartanak az elutasító álláspontjuk mellett, szándékában áll-e visszafordítani a beruházási folyamatot?
  • Egyáltalán számít-e a több ezer, aláírásával tiltakozó polgár véleménye ebben a fejlesztésben?