Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Jubileumi cserkészgyűjteménnyel és fotókiállítással ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Dunaszerdahelyen a Csallóközi Múzeumban.

A kiállítást és a cserkészmozgalmat üdvözölte a Csallóközi Múzeum igazgatója, Nagy Iván, aki egy érdekes cserkésztörténetet osztott meg a jelenlévőkkel.

Nagy Iván, a Csallóközi Múzeum igazgatója (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Őt Gál Erik, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) elnöke követte, aki elmondta, hogy a cserkészvezetők az évek során sok mindent tettek, s amit tettek, nem munkának tekintették, hanem jó mókának. Amit cserébe kaptak, az a cserkész életérzés és a szeretet volt. Érdekességként azt is elárulta, hogy a cserkészek jellegzetes balkezes kézfogása honnan ered. Régen a bal kéz tartotta a pajzsot, a jobb a fegyvert. Így a bal kézzel kezet adó ember nem védekezik, hanem őszintén nyitott a másik fél számára.

Gál Erik, az SZMCS elnöke (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

„Nagyon sok munka van mögöttünk, és rengeteg előttünk. Én azt gondolom, hogy egy szervezet akkor tud igazán hosszú évtizedeken keresztül aktív maradni, ha képes követni a változó világot, és úgy megújulni, hogy közben az alapértékeiből semmit nem ad fel” – mondta Gál Erik, az SZMCS elnöke.

A szövetség fennállásának utolsó tíz évében jelentős változásokon ment keresztül. Megváltoztatták szervezeti felépítésüket, átgondolták a feladataikat, új felelősöket határoztak meg, hogy a cserkészetet még inkább az új kor igényeihez tudják formálni. Több éves folyamat során megalkották új nevelési módszerüket, még biztosabb alapokra helyezték nevelőmunkájukat.

Cserkészgyűjtemény (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség egy gyermekeket és fiatalokat nevelő ifjúsági szervezet, mely 1990. március 11-én alakult újjá, de gyökerei egészen 1913-ra nyúlnak vissza, amikor is a komáromi bencés gimnázium mellett megalakult az első magyar fiú cserkészcsapat Karle Sándor vezetésével. A megalakult csapat első volt a mai Szlovákia területén.

Zsidó János esperesplébános, cserkésztiszt köszöntőjében visszaemlékezett az újjáalakulás kezdeteire és biztatta az öregcserkészeket, hogy aktívan kapcsolódjanak be a mozgalom munkájába és maradjanak hűségesek a cserkész értékekhez.

Zsidó János esperesplébános (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke bemutatta a kiállítás elemeit, majd kiemelte, hogy míg az elődeik alapoztak, addig az utánunk következő generáció már épít. Kifejtette, hogy a jubileum kapcsán kiállított cserkészgyűjteményben az 1990-től szervezett eseményekből tekinthetőek meg emléklapok, a csapat- és őrsi zászlók, de a cserkészmunkákról készült tárgyi emlékeket is fel lehet fedezni a táborok kitűzőin és cserkészingeken keresztül a liliomos tárgyak gyűjteményén át.

Azok, akik nem tudnák, milyen volt a tábori élet, egy imitált őrsi körleten keresztül tekinthettek be a kulisszák mögé.

Őrsi körlet (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Mindezek mellett saját készítésű használati eszközök, fából és kötélből készült tárgyak is a gyűjtemény részét képezték és számos bicska, ami nélkül egy cserkész nem is létezhetne.

A járvány idején a cserkészek nevelői tevékenysége és a kiscsoportos őrsi foglalkozások a virtuális térbe helyeződtek át. A krízishelyzetben tevékenységüket bővítették többek között a felvidéki magyar cserkészek részére nyújtott online képzésekkel, a lakosság körében védőmaszkokról és a védekezésről szóló többnyelvű információs szórólapokat terjesztettek, a rászorulóknak bevásároltak.

Időseket és magányosokat hívtak fel egy baráti beszélgetésre vagy éppen magyar nyelvű gyerektevékenységeket és foglalkozásokat állítottak össze a háztartások részére.

„Mi, a jelenlegi tagság már egy évtizedek óta stabilan működő szervezet keretében tanulhattuk meg, mi a cserkészet, és ez a biztos háttér adta meg azt a lehetőséget is, hogy folyamatosan meg tudjunk újulni, és kiváló programot tudjunk nyújtani a fiataloknak”

– hangsúlyozta Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke.

Kaszap István életútja (Fotó: Bölcskei Tímea/Felvidék.ma)

Árverés és licit a fényképkiállításból

A kiállítás részét képezte az az összeállítás is, melyet Szülőföldem címen az elmúlt hónapokban Brüsszelben, Galántán, Pozsonyban, Nagymegyeren és Komáromban tekinthettek meg az érdeklődők nyolc tehetséges felvidéki amatőr fotós fényképeiből. Mint azt Csémi Szilárdtól megtudtuk, a kiállító fotóművészek a vászonfotók felét, azaz 12 darabot felajánlottak a Cserkészszövetségnek jótékonysági célokra. Ezek a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban találhatók, s a képek alá írt kommentben lehet rájuk licitálni a szövetség Facebook-oldalán. Az árverés oldala és bővebb infó itt.

Az árverés nemes célt szolgál, a várható bevétel az idén 30. évfordulóját ünneplő országos szervezet keresztény-keresztyén alapokon nyugvó, magyarságmegtartó, ifjúságnevelő munkáját segíti majd.

Kezdő licit minden fotó esetében: 30 €, az SZMCS újjáalakulásának 30. évfordulója kapcsán. A licit 2020. szeptember 26-án éjfélig tart.

A Szülőföldem fotókiállítás szerzői és fényképei: Peczár Károly – Hazafelé; Duray Zoltán – Szepeshelyi Szent Márton-székesegyház, a háttérben Szepesvára; Duray Zoltán – Jókai vízimalom; Duray Zoltán – Dévényi vár; Oriskó Norbert – Martosi táj; Torma Szabina – Hajnalodik; Horesnyik Ervin – Hajnalodik; Horváth Károly – Hajnalhasadó Kárpátok; Mészáros Lajos – Ősz; Szemán Viktor – Pipázó hegyek; Szemán Viktor – Napnyugta; Szemán Viktor – Havas éjszaka.

A kiállítás a Csallóközi Múzeumban szeptember 26-ig látogatható a jubileumi cserkészkiállítás részeként.

A kultúrműsorban az SZMCS tagjai, valamint Csémi Csillag Virág, a nagymegyeri 23. számú Arany János Cserkészcsapat tagja vett részt, aki megzenésített verssel indította, majd népdalcsokorral zárta a megnyitót.

Szülőföldem – fotókiállítás Nagymegyeren