Nem a 19. századi amerikai nők, nem az utcai tüntetéseken jogaikért küzdő vagy anarchista akcióktól sem visszariadó szociáldemokrata vagy kommunista „elvtársnők”, hanem a 16. századi protestáns nők voltak az egyenértékűség, egyenrangúság előharcosai. A reformáció egyik nagy vívmánya, az iskolarendszer kiépítése, a templom és iskola egységének megvalósítása következtében egyre több lett a képzett, művelt, bátor, értékük és férfiakkal való egyenértékük tudatában élő nő. Akadt közöttük lámpás-lélek, fáklya-lélek, vagy éppen pislákoló gyertyabél, olykor igen törékeny testben nagy lélek…
Királynő és írónő, reformátor feleség és teológusnő, szegények és árvák anyja és kereskedőnő, iskolaalapító, Luther és Kálvin, s mások személyes ismerőse, vitapartnere.
Elsők között tartja számon az egyháztörténelem, bár még ma is ritkán esik róla szó, Kálvin genfi kortársnőjét, Marie Dentière-t, akinek márvány emléktömbje ott van az 1917 óta álló monumentális genfi reformációi emlékmű oldalában.
Ahhoz túl jelentős volt, hogy elfelejtsük, viszont elég férfidominancia uralkodott még a múlt század elején, amikor a csupa férfi reformációs hősök monumentális emlékművét emelték. Ami előtt Illyés Gyula 143-at lépett nagy verse első sora szerint…
„Domina”, uralkodó természetű teológusnő
Marie 1490-ben született a holland-belga határvidéken fekvő kisvárosban, Tournaiban, és 1561-ben, 71 éves korában Genfben hunyt el. Kifejezetten református irányvételű teológusnő, aki „konvertált előrefelé”, azaz katolikusról tért át reformátusnak. Írónő és a reformáció első női történésze. Azért küzdött, hogy a nőket egyenrangúként, és prédikátorként is ismerjék el. Emiatt igen csak sok baja és küzdelme volt. Gondolkodásával megelőzte korát.
Kálvin szóba sem akart állni vele, ami persze kicsit Kálvint is jellemzi: ellentmondást alig tűrő személye, hullámzó toleranciája megnehezítette Marie életét Genfben. De ő maradt.
Persze ő sem volt könnyű természet, igen kritikus volt, talán még a kákán is csomót keresett. És persze szókimondó, ha nem is szószátyár. Hosszabb időn át egy női Augustinus-kolostor főapácája volt a mai Belgiumban. „Csak álszentség, lelki sivárság és kényszer uralkodott ott. Menekültem onnan” – írta naplójában.
Amint Luther, ő is kolostorban kezdte. Lutherhez vonzódott az életmód és a tanítás okán, ezért 1524-ben kiugrott a rendből, elment Strassburgba. Ott egy lelkésszel házasodott össze. Svájcba mentek, ahol férje református lelkészi állást kapott, de 1533-ban meghalt. Az özvegy később férjhez ment Antoine Froment lelkészhez, aki Kálvin miatt nem szolgálhatott Genfben, viszont ott éltek. Farel Kálvinhoz írt róluk levelet, közölve: a férj ivásra adta a fejét, amin „nem csodálkozom, mert Marie teljesen uralkodik fölötte”. A magánéletben erős domina maradt, mintha az apácaélet főnöknősége folytatható lett volna. A domina jellemvonás éles férfiellenes kritikájában is megmutatkozott. De nemcsak túlpörgetett női tulajdonságai voltak, hanem nagyon konstruktív is tudott lenni.
Hitet tenni az egész világ előtt
Kora jeles hitújítóival állt kapcsolatban, főként levelezés útján. Kálvin mellett Martin Bucerrel, Farellel, Viret-vel. Nem volt elég neki a lelkészfeleség szolgálati köre, önállóságra törekedett. Három terjedelmes írás maradt utána. És még grafomán is volt, sokat sercegtette a lúdtollat.
A „La guerre…” című, a „Háború Genf városáért és felszabadításáért, amit hűen bemutat és feljegyzett egy genfi polgár”, 1536-ból való. A „Défense pour les femmes” (Asszonyok védelmére készült irat) 1539-ből. És az „Épistre trés utile…” (Nagyon hasznos levél, amit összefoglalt és feljegyzett egy Tournaiban élő keresztyén asszony, amit megküldött Navarra királynőjének, a francia király nővérének, a törökök, zsidók, hitetlenek, meg a hamis keresztyének, az újrakeresztelkedők és a lutheránusok ellen). Ez vitairat volt a javából. Minden szókimondását és éleselméjűségét kiélte benne.
Hat kontroverziája volt, a törökök, zsidók, lutheránusok, anabaptisták, a hamis keresztyének és a hitetlenek ellen. Ez a szellemi párbajra mindig kész harcias attitűd volt igazán Marie Dentière jellemzője.
Prédikátorok között nők is
A samáriai asszony (Ján 4) volt a példaképe. Így fogalmazott: „Volt nagyobb prédikátornő, mint a samáriai asszony? Aki bátor volt, hogy hirdesse Jézust és az Ő Igéjét? – „Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szavára” (Ján 4,39) Az egész világ előtt hitet tett Jézus mellett, miután meghallotta: Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk – írta az Épistre trés utile-ben. Még Kálvin Genfbe érkezése előtt a klarisszák között megindult a személytől személyig terjedő reformációs ébredés.
Marie az utcákon is prédikált Genfben arról, hogy Isten előtt mindenki egyenlő, és miért hordanak a papok hosszú palástot? Ez nagyon bosszantotta később Kálvint, amiről írt is Farelnek.
Ő az első református reformátornő – még ma is van mit tanulni tőle
Írásaival a francia nyelvű reformáció első női védelmezője, terjesztője. Némiképpen korunk emancipált hölgyeihez hasonlít írásainak stílusa, a lázadó, kritikus nő szólal meg bennük. Igen kiterjedt kapcsolatai voltak, ezek révén jól kamatoztatta képességeit. Például a navarrai királynő, a hugenották védelmezője gyermekének még héber grammatikát is összeállított.
Azt vallotta, hogy Isten Igéjének hirdetése elől senki nem térhet ki, sem nő, sem férfi, kivált a lutheri tanításra tekintettel, ami minden hívő általános papi szolgálatáról szólt és terjedt Európa-szerte az ő idejében.
„Azt, amit Isten nektek adott, és amit nekünk, asszonyoknak kijelentett, egyikünk sem rejtheti el, s nem áshatja el a földbe”.
Katalógust állított össze a Biblia jelentős nőalakjairól, ami nőtől az első ilyen írás francia nyelvterületen. Példaképeinek Debórát, Rútot, a samáriai asszonyt és Mária Magdalénát választotta. Minden keresztyén egyenlő az Úr előtt, s ezt kritikusan, élesen így fogalmazta meg:
„Azt kérdezem tehát, hogy Jézus nem ugyanúgy halt meg a szegény tudatlanokért és együgyűekért, mint a borotváltakért, a tonzúrásokért vagy ékkővel díszített püspöksüvegesekért? Avagy két evangélium lenne? Egy a férfiaknak és egy másik a nőknek? Márpedig mindnyájan egyformák vagyunk Jézus Krisztus előtt, Őbenne nincs férfi és nő, szolga, sem szabad”.
Ez a korát megelőző Debóra a reformátoroknál sem talált meghallgatásra, de Navarra úrhölgyénél és sok későbbi protestáns nőnél igen. Azért valami pozitív is történt. 1561-ben Kálvin egyik prédikációja elé, amit nyomtatva adtak ki Normandiában, ő írt előszót! Évszázadokig kellett várni, amíg művei a 19. század második felében megjelentek. Gyakorlatilag annyi mozgástere maradt, hogy panziót hozott létre Genfben lányok oktatására, a református oktatási ideál megvalósítására.
2002-ben a genfi reformáció emlékművére az ő nevét is felvésték Peter Waldes, John Wycliff és Jan Hus neve mellé, akik a nagy emlékmű alakjai között nem kaptak helyet. Megkésve bár, de nem feledve az első női református reformátornőt…
Méltó, hogy mi is megtanuljuk nevét, s a Krisztusban bátor nők sorába írjuk azt. Az elsők között volt, aki az üres tekintélyelvűséget leleplezte, a férfiakat nem férfi voltukért, a papokat nem reverendájukért vagy palástjukért tisztelte, hanem tényleges emberi és keresztyén értékeikért, „emberi minőségükért”. Állandó Krisztus-kapcsolatából kapta a feladatait, nem úgy utasították azokra, és ezért nem embereknek, hanem megbízó Urának tartozott számadással. Egyetlen tekintély létezett számára: solus Christus – sola Scriptura – egyedül Krisztus – egyedül a Szentírás. Írásban és szóban vállalta véleményét, az evangéliumot kivitte az utcára. Az első „utca”-evangélizátorok között tartjuk számon. Van miért megemelni előtte kalapunkat, s még a férfiaknak is van mit tanulniuk tőle – 2020-ban is!
