Köztudott, hogy Trianon 100. évfordulója apropóján Kalondán készül az Összetartozás Zászlaja, amelynek védnökei felvidéki, anyaországi és erdélyi megbecsült magyar férfiak, akikkel együtt keresi és hívja  a zászlóanyákat a kalondai Pro Kalondiensis Polgári Társulás, hogy egy-egy szövetanyag-adománnyal tegyék még nagyobbá és gazdagabbá a közös zászlót, amelynek felavatására 2021-ben kerül sor, valamikor a kora nyár folyamán, a vírusmizéria után.

Addig viszont folyik az adományok gyűjtése, és a kalondai egyesület minden lehetőséget kihasznál, hogy minél több településről legyenek zászlóanyák a Kárpát-hazából.

Október 6-án, kedden este Somorján lesz lehetőség személyesen átadni a zászlóanyag-adományt Papp Sándornak, a kezdeményezés vezetőjének, mégpedig a helyszínen, a Nagyboldogasszony plébániatemplom mellett felállított bronzkeresztnél megrendezésre kerülő emlékező eseményen.

Arra kérjük a jelentkező zászlóanyákat, hogy az adomány mellé pár sorban írják le a textilanyag történetét, származási helyét, mert minden egyes darabot nyilvántartásba veszünk, hogy méltó módon, egy kiadványban megmaradjon az utókornak az adományozók neve és az adományok története.

Találkozzunk Somorján október 6-án a bronzkeresztnél!