Fotó: TASR

A szőlőből csemegéző seregélyek óriási károkat okoznak a szőlészetekben. Elriasztani csapataikat legújabban a solymászok is segítenek.

„Tulajdonképpen kihasználjuk az állatok, így a madarak ösztönét. Ha a seregélyek azt tapasztalják, hogy a közelben valamilyen ragadozó madár leskelődik rájuk, amely veszélyt jelenthet számukra, azt a helyet elkerülik”– hangsúlyozta Ľubomír Engler solymár.

A seregélyek elriasztására a sólymok a legalkalmasabbak, főleg a vándorsólyom, a rárósólyom vagy a kányák. A ragadozók váltakoztatása pedig még csak fokozza az ilyen őrszolgálat hatékonyságát. A szolgáltatást az egész tokaji borvidék területére, a szőlőbirtokok védelmére a kistoronyai Ostrožovič borászcég biztosítja.

„Kezdetben ugyancsak sok munkánk volt, ketten tulajdonképpen meg sem álltunk, reggeltől estig jártunk ragadozómadarainkkal a szőlőkben. Most már csak megelőzés céljából járunk reptetni és élvezem szemlélni, hogy az öregebb seregélyek egész csapatokat képesek vezetni. Sőt megfigyeltem azt is, hogy olyannyira tapasztaltak, hogy már tudják hová, merre mehetnek és hová nem. Ha errefelé repül egy kisebb csapat és gyorsan tapasztalják, hogy itt elriasztják őket, azon nyomban kikerülnek bennünket. A seregélyek többsége már ismeri ezt a térséget és el is kerülik”– részletezte a solymász.

A ragadozó madarak kitűnő védekezést nyújtanak a nagy napraforgótáblákon is, ugyancsak beváltak a repülőterek környékén.

„A ragadozó madarakkal kapcsolatosan a nyilvánosságnak is tartunk előadásokat. Az ismertetések során igyekszünk bizonyítani, hogy bár ezek ragadozók, de a természetben hasznot is hajtanak. Valamikor ugyanis az a nézet uralkodott, hogy minden madár, amelynek görbe a csőre, haszontalan és csak kárt okoz. Azonban vannak ragadozó madarak, amelyek elpusztítják a mértéktelenül elszaporodott kártevőket illetve eltakarítják az elhullott állattetemeket”– fejtette ki Ľubomír Engler, a Szlovák Vadász Kamara mellett működő Szlovák Solymász Klub tagja.

(teraz.sk/Felvidék.ma)