Antal kiállítás a MyHont café emeletén
Egy üres kávézó emelete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A tavaszi hónapokban gyakran fogalmazódott meg és manapság is gyakran megfogalmazódik a kormányzat tevékenységét illetően – különösen a járvány kezelését illetően – a következetesség és a kiszámíthatóság feltűnő hiánya. A járvánnyal kapcsolatban, a közegészségügyi megelőző intézkedések kapcsán szinte mindenki saját bőrén érzi ennek negatív hatását, következményeit.

Ám a jelenség nem csupán a közegészségügyi intézkedések esetében okoz komoly fejtörést a lakosságnak, hanem a gazdaságmentésben, a gazdaságvédelmi intézkedések terén is.

Ugyan kedvező döntés volt a teljes lekapcsolás (lockdown) megelőzése, elkerülése, ám vegyük górcső alá, a gazdaság egyik szeletében kialakult helyzetet ebben a kritikus, járvánnyal terhelt időszakban.

A vendéglátásban, az idegenforgalomban vállalkozók számára ma kulcskérdés, hogy a kormányzat intézkedései ne legyenek kaotikusak. Előre kiszámíthatók legyenek, a gazdaság szereplői felkészülhessenek a várható intézkedésekre. Ám ami ennél még fontosabb: hogyan várhatjuk el az ügyfelektől, hogy előre helyet foglaljanak a vendéglátás és az étkeztetés egy-egy egységében, a szállodákban vagy panziókban, ha nem tudják a kirándulásukat előre megtervezni? A feltűnő bizonytalanságban nem tudják lefoglalni a szállást, a welnesst vagy az egyéb szolgáltatásokat.

Mindennek következménye, hogy noha nem éltük meg újra a teljes lekapcsolást, nem állt le a gazdaság, ám a vendéglátásban, az étkeztetésben, az idegenforgalomban nagyítóval kell keresni a vendéget, az ügyfelet, ami nagyon gyér forgalmat vetít előre. Esetenként a magas rezsiköltséget sem takarja be, nem is beszélve a profitról. Mindez pedig a kormányzati intézkedések következetessége és kiszámíthatósága feltűnő hiányából fakad.

A gond az, hogy a vendéglátásban, az étkeztetésben és az idegenforgalomban szereplők megtakarításai, belső forrásai végesek és erőteljesen apadnak. Szerény becslések arról szólnak, hogy a szereplők fele hamarosan lehúzza a rolót. Ami önmagában tragédia, hiszen nem egyénekről szól a történet. A főnöknek beosztottjai vannak, családja van. Sokakat érint. Hetek, legfeljebb 1-2 hónap kérdése, ki meddig bírja.

A gazdaság csupán egy szeletét tekintve vizsgáltuk meg, miről szól a mai, járvánnyal terhelt időszak. És főleg, miről szól a kormányzati intézkedések esetében a következetesség és a kiszámíthatóság hiánya. Sokak nevében írom: emberelje meg magát a kormány, ne a belső vitáival, konfliktusaival legyen elfoglalva. Világos, előre kiszámítható lépéseket foganatosítson. Tegyen, dolgozzon végre az egyszerű emberek érdekében!

A szerző az MKP szakmai alelnöke.