Fotó: tasr

Az OTP Bank pénzügyileg is lezárta csütörtökön szlovákiai leánybankja, az OTP Banka Slovensko értékesítését a belgiumi székhelyű KBC Csoportnak – közölte az OTP Bank az MTI-vel.

A közlemény szerint – melyben a vételárat nem említik – a felügyeleti engedélyek megszerzését követően az OTP leánybankja részvényeinek 99,44 százaléka került a KBC tulajdonába.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója korábban az eladást azzal indokolta, hogy 20 év alatt sem sikerült optimális piacrészt elérniük Szlovákiában.

A közlemény szerint az OTP Banka Slovensko egyesül a ČSOB Bankkal, a KBC Bank szlovák leányvállalatával.

A KBC bízik az integráció pozitív hatásaiban és üdvözli az OTP Banka Slovensko munkatársait a KBC és a ČSOB családjában. Az OTP Banka Slovensko márkanevet átmenetileg megtartják, hogy az egyesülés befejezéséig biztosítsák az ügyfelek és a munkatársak zökkenőmentes átállását – áll a közleményben.

„Belépésünk a szlovák piacra mindig emlékezetes marad számunkra, mivel ez volt az első lépés azon az úton, amelyen haladva mostanra egy több mint 10 országból álló nemzetközi bankcsoporttá fejlődött az OTP Csoport” – idézte a közlemény Csányi Sándort.

Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kijelentette: „a tranzakció mostani sikeres pénzügyi lezárását követően, stratégiánknak megfelelően, továbbra is aktívan vizsgáljuk a régió lehetséges akvizíciós céljait, elsősorban azokban az országokban, ahol már jelen vagyunk”.

Johan Tijs, a KBC Csoport vezérigazgatója ugyancsak a közlemény szerint kijelentette: az OTP Banka Slovensko megszerzése tovább erősíti részesedésüket a szlovák piacon, ahol 2002 óta már jelen vannak a ČSOB-n keresztül, kihasználhatják a méretgazdaságosság előnyeit. Meggyőződése, hogy ügyfeleik az egyesülés révén hozzáférést kapnak a digitális technológiák által lehetővé tett magas színvonalú, modern és innovatív pénzügyi szolgáltatásokhoz, illetve személyre szabott és professzionális ügyintézéshez.

Az OTP Banka Slovensko 2002. április 4-én került az OTP Bank többségi tulajdonába, a teljes eszközállományt tekintve Szlovákiában 1,75 százalékos piaci részesedéssel, 58 fiókkal rendelkezik. A banknak mintegy 176 ezer lakossági és 14 400 vállalati/kkv ügyfele van.