A kiállító művészek (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A fenti címmel nyílt meg pénteken délután a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesülete és a komáromi Duna Menti Múzeum közösen rendezett kiállítása.

A kiállítás kurátora, Gaál Ida művészettörténész megnyitó beszédében elmondta, a 24 alkotó közös tárlatán többségében festmények kerültek kiállításra, több mint 40 alkotás. „Lelkes amatőrök, fiatal, saját útjukat kereső művészek, tapasztalt, képzett, nagyfokú tudással rendelkező képzőművészek alkotják az egyesületet,  így a tárlat anyaga is változatos – színvonalban, kifejezőeszközökben, művészi szemléletben“ – fogalmazott.

Az ünnepi megnyitón fellépett Lakatos Róbert brácsaművész, majd a tárlatot Csütörtöki József, a Duna Menti Múzeum igazgatója nyitotta meg. A kiállítás 2021. február 26-ig tekinthető meg a múzeum Nádor utcai főépületében minden hétköznap 9 és 16 óra között.

Szalai Erika felvételei a megnyitóról.