Az augusztusi koncertélet igazi különlegessége volt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kétestés Rachmaninov zeneakadémiai koncertje. A szerző összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk szerepeltek műsoron, a szólót Balázs János játszotta, a pulpituson a kanadai Charles Olivieri-Munroe állt. A műsorválasztással az elsőszámú magyar szimfonikus együttes Kocsis Zoltán emléke előtt is tisztelgett, mivel a zenekar egykori főzeneigazgatóját az egyik legkiválóbb Rachmaninov interpretátorként tartják számon.
A nagysikerű koncertsorozat felidézett bennem egy szombathelyi nyilvános próbát, amelynek végén Charles Olivieri-Munroe karmesterrel is készíthettem interjút.
A Savaria Szimfonikus Zenekar főpróbáit 2009-ben Mindenkinek zenélünk mottóval szervezte. A kezdeményezés a 10 forintos koncert névre hallgatott, és a látogatók a helyszínen elhelyezett becsületkasszába dobhatták be a névleges összeget. Az év eleji koncert sztárvendége Charles Olivieri-Munroe volt. Az első részben Martinů: Komédia a hídon – kis szvit című alkotását hallhattuk, ezt követte Smetana: Hazám című szimfonikus sorozata.
A szimpatikus dirigenst egyes kritikák a XX. század legendás német karmestereihez, Karajanhoz és Furtwänglerhez hasonlították.
Nos, a művésznek minden adottsága megvan, hogy a nagy elődök nyomdokába lépjen. Az öt próba alatt érett előadást formált a Smetana-ciklusból. A karmester csodálatosan bánt a crescendo-decrescendo eszközével. Különösen az első (Vysehrad) tétel visszafogottsága és színvilága maradt számomra emlékezetes, s a harmadik tétel bosszúálló amazonja (Sárka) is bebizonyította, hogy a monumentális darab – a Moldva-tétel mellett – is rejt igazgyöngyöket. Az utóbbi népszerű dallamának közreadása elegáns volt, lehámozta róla az érzelmes manírt. A karmester látványos mozdulatok nélkül, apró gesztusokkal vezényelt, s a kevés együttlét ellenére is meglátszott a zenekarral való összhang. A nyilvános főpróbán a jelenlévők bepillanthattak a műhely kulisszatitkaiba, a karmester többször kért ismétlést, s számos instrukcióval látta el a zenészeket.
A próba után egy interjút is készítettem a művésszel francia nyelven, amit a zenész az angol mellett is anyanyelvi szinten beszélt. Sok téma került szóba, egyet, a nyilvános próbákkal kapcsolatos válaszát emelném ki: „Talán Szombathelyen e kezdeményezés újdonságnak számít, Kanadában ez teljesen megszokott, hogy értő fülek követik a próbákat, vagy a főpróbát. Az egyetemisták körében is népszerű, ami azért fontos, mert természetessé tesszük számukra a zene szeretetét, s a koncertek látogatása is életük részévé válik.”
A magyarországi zenekari életben a próbák egyre népszerűbbek, kedveltségük gyakran meghaladja az előadásét: ezeken lehet ugyanis megismerni jobban a művet, s az előadókat.
