Illusztráció: Aktuality.sk

Amennyiben a kormány úgy dönt, hogy második fordulója is lesz az országos koronavírus-tesztelésnek, Károlyfalu önkormányzata már most jelzi, elképzelhetőnek tartja, hogy megtagadja az engedelmességet, jelezte a közösségi oldalon a pozsonyi városrész polgármestre, Dana Čahojová.

„Nem fogok visszaélni ennyi jóindulatú, illedelmes és csaknem mindenbe beletörődő ember készségével és igénybevételével” – hangsúlyozta Čahojová, nemcsak azzal a számtalan problémával összefüggésben, melyekkel az önkormányzatoknak meg kellett küzdeniük az első forduló során az állam részéről tapasztalt nem megfelelő előkészítés miatt, hanem az eredmények kapcsán is, melyeket a szombati tesztelés mutatott. Károlyfalu városrészben 15 800 embert teszteltek, ebből 40 személy eredménye lett pozitív.

A pozsonyi Főrév polgármestere, Martin Chren reméli, hogy a kormány úgy dönt, hogy az országos tesztelés második fordulóját már nem rendezi meg. Ezzel összefüggésben ő is a számadatokra hivatkozik. Főrév városrészben 64 ezer ember teszteltek, akik közül 280 személy eredménye bizonyult pozitívnak.

„Szombaton Pozsonyban közel 230 ezer embert teszteltek, akiknek valamivel kevesebb mint fél százaléka volt fertőzött“ – hangsúlyozta.

A tesztelés során a legtöbb fertőzöttet a Nagytapolcsányi, Zsolnai, Rózsahegyi és az Eperjesi járásban mutatták ki. Igor Matovič kormányfő az országos tesztelés második fordulójával kapcsolatban kijelentette, ragaszkodik annak megrendezéséhez. Hozzátette: esetleg azt tartja elképzelhetőnek, hogy egy-két járásban, ahol nincs értelme, eltekintenek a tesztelés megismétlésétől.