(Fotó: pixabay.com)

A Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatala közleményében arról számolt be, hogy az utóbbi tíz évet vizsgálva jelentős változás tapasztalható a szlovákiai háztartások bevételei és kiadásai tekintetében. A tiszta havi bevételek 2010-től 42,1 százalékkal nőttek 496 euróra, a kiadások pedig 25,3 százalékkal havi 386 euróra. Emelkedtek tehát a bevételek és a kiadások is, de örvendetes, hogy a kiadások kisebb mértékben.

„Lehet ugyan, hogy ez hihetetlennek tűnik, de kevesebbet költünk és több a megtakarításunk” – jelezte František Burda, a FinGo befektetési elemzője.

A megtakarítások összege a tíz év alatt a háztartások minden tagjára 41 euróról 110  euróra emelkedett.

„Mindössze az a gond, hogy ezek a megtakarítások nem megfelelően hasznosulnak” – tette hozzá Burda.

A Szlovák Nemzeti Bank adatai értelmében ugyanis 39 milliárd euró van a bankokban különféle lakossági számlákon, amelyeken rendkívül alacsony a pénzösszegek kamata.

Amikor a gazdasági helyzet kedvezően alakult

Jana Glasová, a Posta Bank elemzője kifejtette, hogy Szlovákiában a gazdaság az elmúlt tíz évben sikeres volt. Igaz, 2009-ben bennünket is elért a gazdasági válság, amely recesszióba sodorta az országot, de már 2010-ben a hanyatlás megállt és a GDP emelkedni kezdett. Ez tartott máig, amikor minket is elért a koronavírus-járvány, állapította meg Jana Glasová.

Ha jól megy a gazdaság, az hasznos a lakosságnak és a helyi cégeknek is. A GDP növekedése kéz a kézben jár a háztartások bevételének növekedésével és a fizetésképesség emelkedésével. Ez pedig garancia a lakosság életszínvonalának emelkedésére is.

Ján Porázik, a Sophistic Pro finance társaság kereskedelmi igazgatója azonban megjegyezte, hogy mindez csak általánosságban érvényes, mert bár a lakossági megtakarítások és tartalékok szintjének emelkedése jó mutató, de tudatosítani kell, hogy ez csak az átlag. A különbségek az alacsony bevételekkel és a rendkívül magas bevételekkel rendelkezők között továbbra is nagyon jelentősek lesznek.

A koronavírus-járvány hatása

Kérdéses azonban, hogy miként alakul a gazdaság a koronavírus-járvány következtében. Ján Porázik szerint, semmi jó nem várható. A járvány hatása a gazdaságra erősen befolyásolja majd a háztartások bevételeit és a tartalékokat is. Ezért még inkább szükség lesz a lakosság felvilágosítására a pénzügyi befektetésekkel, a tartalékok gazdálkodásával  és hasznosításával kapcsolatosan. Fontos tényező lesz az is, hogy miként alakul a környező országok gazdasága, különösen Németországé. Szlovákia gazdasága a kivitelre épül és a felvásárlók a szomszédos országokból származnak. A legjelentősebb exportcikkek pedig az autók, amelyek eladása minden gazdasági krízis idején a leginkább csökken.

„Érvényes, hogy amíg nincs érdeklődés a gépjárművek iránt, nincs gyártás és a foglalkoztatottság sem emelkedik. S mivel nálunk magas a minimálbér összege, nehéz lesz az autóiparból elbocsátottak elhelyezkedése más ágazatokban, ahol az előzőleg az autógyárakban dolgozóknak nem tudnak olyan magas bért biztosítani. Ha előáll ez a helyzet, megnő a munkanélküliek száma és a lakosság anyagi tartalékai is gyorsan elfogynak. A munkavállalók 15 százaléka ráadásul az autóiparban dolgozik” – hangsúlyozta Radoslav Valko, a Sophistic Pro finance társaság társtulajdonosa.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)