Fotó: Pravda

Igor Matovič kormányfő örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az összes koalíciós párt egyetértett az óvintézkedések szigorításával. Újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy a helyzet rendkívül súlyos, és ezt továbbra is annak a számlájára írja, hogy vereséget szenvedett.

Felidézte, hogy hónapokig arról beszélt: ha nem lesz tömeges tesztelés, „lockdown” fenyeget. A lezárásokról szóló szerdai sajtótájékoztatón a kormányfő nem vett részt, csak utána nyilatkozott az újságíróknak.

Matovič az ország lezárását kínlódásnak nevezte, de bízik benne, hogy utána felcsillan a remény sugara, a koronavírus elleni oltás. „Ez nem az én megoldásom. Mindent elkövettem annak érdekében, hogy elkerüljük ezt a helyzetet” – fűzte hozzá, a korlátozásokra utalva.

A kormányfő bevallása szerint otthagyta a hétfői (december 14.) kormányülést. Ezzel kapcsolatban elmondta: egész idő alatt azért küzdött, hogy az emberek ne szenvedjenek, és ne legyenek feleslegesen bezárva az ünnepek alatt. „Végül aztán a homlokomra kellett volna ragasztanom azt, ami ellen küzdöttem, és felnyársalni magam. Ettől lelkileg rosszul voltam” – tette hozzá.

Matovič arról is beszélt, hogy a szerdai kormányülésen felkérte Richard Sulík gazdasági minisztert, hogy gyorsított eljárás keretében terjessze elő a közbeszerzésről szóló törvényt, amely rendkívüli helyzetekben lehetővé tenné antigénalapú tesztek azonnali beszerzését.

Elismételte, hogy decemberre országos tesztelést tervezett, de nem volt elég teszt. Bírálta Zuzana Čaputová államfőt is, amiért szerinte „elszabotálta” az országos tesztelést.