(Fotó: pixabay.com)

Az alábbiakban közöljük a Keresztény Intézmények Fóruma felhívását, amelyet a karácsonyi ünnepek kapcsán fogalmaztak meg.

Kedves Barátaink!

Az idei karácsony más lesz. Az ajándékok hajszolását az üzletekben felváltotta a vágy, hogy egészségesek maradjunk mi és minden hozzátartozónk. A koronavírus nagyon igényes helyzetbe hozott bennünket és új, különös kihívások elé állított.

A vírus már néhány hónapja velünk van, és az egész társadalomban érezhető a rossz hangulat, a félelem a jövedelem elvesztésétől, a bizonytalanság, amelyet ráadásul még erősít az állandóan változó intézkedések sora. Érzékelhető a bizalmatlanság az intézményeink és a szakemberek iránt. Az embereknek zavaros a jövőképe arról, mikor érhet véget a világjárvány, nyugtalanítják őket a korlátozott istentiszteletek és a tüntetések, tiltakozások.

Örülünk azonban, hogy ebben a rendkívül nehéz időszakban a szlovákiai egyházak és vallási közösségek képviselői felhívást fogalmaztak meg, amelyhez csatlakozik a Keresztény Intézmények Fóruma is.

Úgy véljük, hogy az egyházak és minden vallási közösség hívei kötelesek ebben a gyötrelmes pandémiás időszakban egyénileg is bizonyítani, hogy a remény letéteményesei.

A nehézségek ellenére is a társadalomban emelkedik azoknak a kis, sokszor csak helyi kezdeményezéseknek a száma, amelyek reménysugarat hoznak az életünkbe, reményt öntenek az emberekbe és javítanak a jelenlegi helyzeten.

A mi törekvésünk, hogy lehetőséget adjunk nekik a megmutatkozásra, nem azért, hogy világszenzációvá legyenek, hanem, hogy még inkább lelkesítsük és ösztönözzük őket. A múlt héten egy közös megbeszélésen igyekeztünk még pontosabban megfogalmazni a jelenlegi felhívásunkat és keresni a válaszokat a kihívásokra. Az erről készült videó itt látható.

Kérjük, fogadják meg az egyházak és a vallási közösségek képviselőinek felhívását és legyünk közösen a fény, a megbékélés és a remény követei.

Csatlakozzanak a Keresztény Intézmények Fóruma és a CitizenGO felhívásához, és ne csak az ünnepek idején legyünk a jó, a béke, a nyugalom, a remény hirdetői. A világjárvány okozta bizonytalanság, félelem és nyugtalanság idején a rosszat szeretettel gyógyítani még fontosabb, mint bármikor máskor.

A Keresztény Intézmények Fóruma nevében Tomáš Kuzár

Amennyiben bármiféle ötletük, elképzelésük van a felhívással kapcsolatosan, jelentkezhetnek az info@fki.sk weboldalon, ha pedig támogatni szeretnék tevékenységüket, ezt az SK 0902000000001997279158 számú bankszámlán megtehetik.