Az aktuális helyzetben az online oktatás már-már mondhatni a mindennapok részévé vált. Nem csupán a felsőoktatásban résztvevők és középiskolások, de az általános iskolások, sőt, olykor az óvodások számára is. A kicsik figyelmét lekötni azonban sokszor nem egyszerű feladat. Az alternatív oktatási segédeszközök éppen ezért nagy segítséget tudnak nyújtani a gyermekek fejlesztésében és tanításában.

Ilyen a közelmúltban elkészült

NiniNana – Játékosan magyarul nyelvoktató alkalmazás is, melyen két kisállat, egy róka és egy nyuszi vezeti körbe a kicsiket és tanítja őket játékosan nyelvünk szépségeire.

A 2-6 éves korú gyermekek számára ajánlott, ingyenesen letölthető applikáció a magyar mellett szlovák nyelven is elérhető.

A tanulás sosem volt még ilyen szórakoztató. Az észak-komáromi Sziasztok Polgári Társulás a szintén észak-komáromi 22MEDIA digitális ügynökséggel karöltve készítette el szórakoztató- és oktatójátékát, melyre a gyermekek már az első pillanatban felkapják a fejüket és aztán hosszú hetekig figyelmüket is leköti.

A NiniNana – Játékosan magyarul applikáció elsősorban a 2-6 éves korú gyermekek nyelvtanulásának segítésére született,

legyen szó akár anyanyelvi fejlesztésről, vagy idegen nyelv elsajátításáról. Az állatok, háztartási eszközök és ruhadarabok megnevezéseit az alkalmazás kirakósokkal és összepárosításokkal színesíti, a gyümölcsök és zöldségek neveit a gyermekek ízletes gyümölcs- és zöldséglevek elkészítésével tanulják meg, míg a finommotorikus képességek fejlődését a különböző színek vagy évszakok alapján kipukkasztandó lufik segítik. A feladatok sikeres teljesítéséért a gyermekek csillagokat kapnak jutalmul.

Az applikációból egy magyar és egy szlovák nyelvű verzió is készült. Az egyes verziók összesen hat különböző játékot foglalnak magukba, melyeken két kisállat, Nini, a ravasz róka és Nana, az okos nyuszi kíséri végig a gyermekeket. A játékok teljesítésével összesen közel 200 magyar és 200 szlovák szó sajátítható el játékos és szórakoztató formában. Az applikáció az óvodáskorúak tudásszintjéhez igazodik, de ennél idősebbek is bátran használhatják azt idegen nyelvek elsajátításának céljából. A jövőben ugyanis további nyelvekkel is szeretnénk bővíteni az alkalmazást“

– mondta el a NiniNana alkalmazással kapcsolatban Múcska József, a projekt vezetője.

Az ingyenes és reklámmentes alkalmazás valamennyi Android és iOS eszközön futtatható (mobiltelefon, tablet), miután pedig számítógépre és interaktív táblára is telepíthető, az óvodákban, szabadidőközpontokban vagy nyelviskolákban is értékes és hasznos segédeszköz lehet a tanárok számára. A kisállatos NiniNana oktatóvideók csakúgy elérhetők a projekt YouTube csatornáján, mely a jövőben további videókkal bővül majd.

Mivel a NiniNana név egy sokoldalú, komplex projektet takar, az applikációhoz egy ingyenesen elérhető weboldal is tartozik, melyen számos hasznos oktatóanyag található. A www.nininana.hu oldalon kreatív videók, nyomtatható színezők, mesék, versek, mondókák és gyermekdalok is fellelhetők. A szülők számára további hasznos információkat tartalmaz a weboldalon található blog, valamint a NiniNana projekt közösségi oldala.

Az alkalmazás és a teljes NiniNana világ a tablet előtt eltöltött idő hasznos felhasználását kínálja, míg a weboldalon elérhető kiegészítők a szülőket is elszórakoztatják, a tanárok és pedagógusok számára pedig hasznos segítség lehet az oktatásban.

Az applikáció letölthető Android és iOS rendszerre is.