Kalita Gábor, a kiállítás kurátora (Fotó: Felvidék.ma)

Pozsonyi Magyar Galéria, Szent István Pozsonyban kiállítás, Hommage’a Esterházy emlékkiállítás, Kitelepítés 70 vándorkiállítás, mindezek jelzik a felvidéki képzőművészet és a közélet oszlopos tagjának Kalita Gábornak életművét. Az elmúlt hetekben ünnepelt életjubileuma alkalmából az alábbi írásban csokorba gyűjtjük a gazdag életpálya meghatározó állomásait, a felvidéki magyar közösségért folytatott tevékenysége mozzanatait.

Kalita Gábor 1950 november 5-én Léván született magyar keresztyén család gyermekeként. A középiskolai tanulmányait Ipolyságon végezte. A mezőgazdasági szakközépiskolás évei alatt számos tudósítása jelent meg az akkori felvidéki lapokban.

Az írás mellett már gyermekkorától rajongott a képzőművészetért. Alig tizennégy éves, amikor a lévai származású Budapesten élő Szabó Lajos festőművész bevezeti a festészet rejtelmeibe.

A hetvenes évektől újságíróként dolgozik, mindeközben folyamatosan fejleszti magát az alkalmazott grafika és festészet terén is.

Első kiállítására 1985-ben kerül sor Érsekújváron. Azóta is rendületlenül alkot, kiállít, csoportos tárlatokat szervez, valamint emlékkiállításokat rendez.

Kalita Gábor és Kutak Adrienn, az ipolysági keramikusművész a Hommage Esterházy János emlékkiállítás ipolysági megnyitóján (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A nyolcvanas évek elejétől tartotta a kapcsolatot az anyaországi képzőművészekkel, Esztergom, Zebegény környékén képzőművészeti táborozásokon vesz részt párkányi képzőművész barátaival közösen. A felvidéki magyar sajtóban ez időtájt számos pályatársát mutatta be.

A rendszerváltás Kalita Gábor életében is fordulatot hoz, könyvkiadót és reklámügynökséget indít el. Számos művészalbumot ad ki, ezzel támogatva a felvidéki  magyar képzőművészeket. Több egyesület tagjaként is tevékeny munkát végez.

2000-ben megnyitja az Ateliér Gábriel műterem-galériát Pozsony belvárosában. Alapítója a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulásnak, amely által a társulás tagjai lehetőséget kapnak a megjelenésre, a bemutatkozásra.

Ebben a kezdeményezésében támogatja Kalita Gábort a Csemadok országos vezetése és a Szövetség a Közös Célokért civil szervezet. A hathatós támogatásnak köszönhetően 2006-ban létre jön a Pozsonyi Magyar Galéria a Csemadok pozsonyi székházának a nagytermében.

A Kitelepítések 70 kiállítás megnyitóján a lévai Reviczky Házban. A kiállítás kurátorai Kalita Gábor, Méry Beáta és Lengyel Valter (Fotó: Ivkovič Péter, archív)

A következő egy évtizedben közel száz kiállítást szervez, melyeken a Kárpát-medencei magyar képzőművészek mutatkoznak be.

A Pozsonyi Magyar Galéria olyan magyar személyiségek egész soráról készített emléktárlatot, akik már nincsenek az élők sorában, így József Attila, Kassák Lajos, Kempelen Farkas, Zs. Nagy Lajos, Dúdor István, Janiga József.

A közösségi lét folyamatosan érdekelte a képzőművészt. Ez a publicisztikai írásai mellett a szervezői munkájában is megmutatkozott. Az elmúlt bő másfél évtizedben több, a magyar történelem bemutató és a közösségi identitásunkat erősítő emlékkiállítás kiötlője volt.

Elsőként a Hommage Esterházy János emlékkiállítás (2008), majd a  Szent István Pozsonyban című gyűjteményes anyag jött létre 2010-ben. Ezt követte a kitelepítések hetvenedik évfordulója alkalmából életre hívott Kitelepítés 70 vándorkiállítás 2017-ben.

Kalita Gábor Esterházy triptichonja (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma., archív)

Az említett gyűjteményes anyagok számos felvidéki településen voltak láthatók, emellett az anyaországban és Európa számos szegletében is bemutatták őket.

Kalita Gábor neve és írásai nem ismeretlenek olvasóink előtt sem.

Hosszú éveken át rendszeresen jelentkezett publicisztikáival portálunkon. Több olyan témáról értekezett, melyek eddig ismeretlenek voltak az olvasók előtt, mint a Dőlnek a magyar feliratú sírok a Pozsonyi András temetőben.

2017-ben Kalita Gábort a Magyar Kultúra Lovagjává ütötték, a honi és a határon túli magyar kultúra ápolásáért.

Kalita Gábor bemutatja a kiállítást
Kiállításmegnyitó pillanata szülővárosában, Léván

Még hetvenévesen sem pihen. Alkot  valamint  kiállításokat rendez és szervez. Idén a Szövetség a Közös Célokért lévai tisztújító közgyűlésén megnyitott, Metropol ART című csoportos tárlaton láthatta műveit a közönség. A júniusi premiert követően Feketenyéken is látható volt a csoportos tárlat.

Kalita Gábor tevékeny képzőművész, aki nyitott szemmel tekint a felvidéki magyar közösségre, támogatva és erősítve az itteni magyar közeget.