(Fotó: tvnoviny.sk)

Kedden kórházba szállították Ján Mičovský földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, aki korábban koronavírussal fertőződött meg, és most romlott az egészségi állapota.

A miniszter állapota stabil. Erről a földművelésügyi minisztérium tájékoztatott.

„Mičovský a fertőző betegségek osztályán fekszik. Nem szorul lélegeztetőgépre, egyedül lélegzik, kommunikál”

– tájékoztatott Anežka Šrojta Hrdá, az agrártárca szóvivője.

A szóvivő elmondta: a miniszter a szűnni nem akaró köhögése, és az állandó magas testhőmérséklete miatt bízta magát a szakemberekre.

A fertőzést már hat kormánytag esetében igazolták: Mičovskýn kívül Igor Matovič (OĽANO) kormányfőnél, Štefan Holý (Sme rodina) jogalkotásért felelős miniszterelnök-helyettesnél, Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettesnél, Jaroslav Naď védelmi miniszternél és Eduard Heger pénzügyminiszternél (mindketten OĽANO).

Negatív lett Zuzana Čaputová államfő koronavírustesztje. Ezt Martin Strižinec, az elnök szóvivője erősítette meg a TASR-nek.

Mivel múlt héten az államfő Jaroslav Naď védelmi miniszterrel találkozott, aki pozitív tesztet produkált, elővigyázatosságból házi karanténba vonult.

„Mielőbbi gyógyulást kíván a kormány tagjainak, a kormányfőnek, és mindenkinek, aki ezekben a napokban küzd a betegséggel” – tette hozzá a szóvivő.