Szijjártó Péter (Fotó: Szalai Erika/Fevidék.ma, archív)

A magyar emberek döntő többsége gyerekkora óta orosz vakcinákkal lett beoltva, hiszen „minden oltóanyagunk onnan származott” – írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.

Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország különböző fertőző betegségek elleni, nemzetközi viszonylatban is kimagasló átoltottsága legnagyobb részben orosz oltóanyagoknak köszönhető.

A miniszter rögzítette: a kormány feladata annak biztosítása, hogy ha a világ bármely pontján biztonságos vakcinát fejlesztenek ki, akkor az minél gyorsabban a magyar emberek rendelkezésére álljon.

Ennek jegyében állapodtak meg az orosz egészségügyi miniszterrel arról, hogy magyar orvosok és járványügyi szakemberek a helyszínen tanulmányozhatták az orosz vakcina fejlesztésének és gyártásának folyamatát.

Az orosz laboratóriumok meglátogatását követően a küldöttség tagjai a legmodernebb technológiai színvonalról és a legmagasabb szintű szakmai hozzáértésről számoltak be – emlékeztetett Szijjártó Péter.

A miniszter rendkívül felelőtlen dolognak nevezte, hogy „baloldali politikusok kétségbe vonják a magyar orvosok és járványügyi szakemberek szakmai álláspontját, politikai kérdést akarnak csinálni az Oroszországban gyártott oltóanyagok ügyéből”.

Szijjártó Péter szerint „jobb lenne, ha a baloldali politikusok nem rombolnák a magyar egészségügyi szakemberekbe vetett bizalmat, nem akadályoznák a védekezést és nem csinálnának politikai kérdést az oltásból (is)”.