Fotó: TASR

A járványügyi intézkedéseknek a Nyitrai járásban történt szigorítása után a szakemberek hasonló hozzáállást várnak a koronavírus-járvány további gócpontjain is. Egyes nagy cégek, mint például a pozsonyi Volkswagen, vagy a Szlovák Elektromos Művek azonban nem várva rendeletre, állami segítség nélkül, haladéktalanul megkezdték alkalmazottaik tesztelését, derül ki a TASR hírügynökség tájékoztatásából.

„Tekintettel a járványügyi helyzet kedvezőtlen szlovákiai alakulására, a Volkswagen Slovakia saját kezdeményezésre megkezdte alkalmazottai tesztelését” – közölte a társaság szóvivője, Lucia Kovarovič Makayová. Az összes dolgozóra kiterjedő antigénalapú tesztelés szerinte „a lehető legközelebbi időpontban valósul meg“, tekintettel a szervezés alkalmazottaik magas száma miatti rendkívül bonyolult voltára.

Tesztelik az alkalmazottakat a Szlovák Elektromos Műveknél is. „Dolgozóink rendszeres tesztelése immár tavaly október végétől folyik. Immár 15 ezer tesztelést végeztünk és folytatjuk, mert nagyon fontosnak tartjuk alkalmazottaink egészségének védelme és a folyamatos energiaszolgáltatás biztosítása szempontjából is” – közölte a Szlovák Elektromos Művek szóvivője, Oľga Baková.

Mint elmondta, a saját költségükre biztosították a teszteket, az egészségügyi dolgozókat, a védőeszközöket és a tesztelésre alkalmas helyiségeket is.

Ez utóbbiakat a Közegészségügyi Hivatal hagyta jóvá. Jelenleg 250 dolgozójuk van karanténban, de a rendszeres tesztelésnek köszönhetően áttekinthetik a helyzetet és a kieséseket pótolni tudják anélkül, hogy veszélybe kerülne a szolgáltatás folyamatossága.

A nélkülözhetetlen infrastruktúrát biztosító vállalatok közé soroljuk a pozsonyi Slovnaftot is. Szóvivőjük, Anton Molnár szerint dolgozóik tesztelésének kérdését napirenden tartják. „Ebben a tekintetben is készek vagyunk a hivatalokkal és az állammal való együttműködésre és a tesztek és a szervezési instrukciók megérkezése után megvalósítjuk dolgozóink tesztelését” – mondta Molnár, hozzátéve, hogy a jelenleg érvényes biztonsági intézkedések azonban a lehető legnagyobb mértékben garantálják biztonságos üzemelésüket.

(Felvidék.ma/TASR)