Illusztráció: Fotó: TASR

Ma ismét várhatóan tömegek sorakoznak majd a tesztelőhelyek előtt, hiszen a legtöbben a hétvégére időzítették a szűrés elvégeztetését. Marek Krajčí egészségügyi miniszter tegnap jó hírrel állt elő, bejelentette, hogy valószínűleg sikeresen túljutottunk a vírusjárvány második hullámán. Szerinte már javul a helyzet a kórházakban és február elejével kinyithatnák az óvodákat, az alsó évfolyamok diákjai pedig visszaülhetnének az iskolapadokba. Mégpedig úgy, hogy nem kell elvégezniük a tesztelést.

A hétvége azonban az általános teszteléssel zajlik,

az országban mintegy kétmillióan vesznek részt a szűrésben, amely többé-kevésbé kötelező jellegű. Január 27-től, szerdától ugyanis már sem munkába, sem a természetbe nem lehet menni negatív teszt nélkül.

A hétfőtől megkezdett szűrésen eddig 150 000 ember vett részt, a polgármesterek és egészségügyi személyzet a legnagyobb tömegre a mostani hétvégén számítanak. A szakemberek egyike-másika viszont kétségbe vonja a tesztelés jogosságát és értelmét, és inkább az oltásokhoz összpontosítaná az egészségügyi dolgozókat.

Az egészségügyi miniszter bejelentette azt is, hogy február 8-tól érvénybe lép az úgynevezett COVID automata, amely jelezné az egyes járásokban a vírushelyzet alakulását. A mostani szűrés eredményei pedig a következő hétvégére lennének ismertek.

Amennyiben a vírushelyzet kedvezően alakul, az óvodák és az iskolák alsó tagozatának megnyitása után akár néhány üzlet is kinyithatna, ott azonban ellenőriznék, hogy a vásárlók rendelkeznek-e negatív teszttel. Hogy az ellenőrzést miként oldanák meg, még nem világos.

Közben a polgármesterek joggal panaszkodnak, mert a jelenlegi szűréshez sok helyen nem kaptak elegendő tesztnyomtatványt, certifikátot. Több esetben ezért olyan döntés született, hogy a certifikátra a polgármesteri hivatal pecsétje kerül, vagy az emberek sms-ben illetve emailben kapják meg a szűrés eredményét.

Michal Kaliňák, a Szlovákiai Falvak és Városok Szövetségének szóvivője kifejtette, hogy ők már karácsony előtt figyelmeztették a kormányt, hogy a szűrésre körültekintően fel kell készülni. A kormány azonban ezt nem vette figyelembe, a felkészületlenséget igazolja, hogy most több településen maguk nyomtatják az igazolásokat a szűrés eredményéről, ezeket azonban könnyű hamisítani, Ezért semmi értelme nem volt olyan certifikátokat készíttetni, amelyek előállítási költsége egy postabélyeg árával volt egyenlő, tehát feleslegesen fektettek be a nyomtatványok elkészíttetésébe pénzt, ha most elég lesz a certifikátok kinyomtatásához egy közönséges házi nyomtatógép. Kaliňák szerint tehát az állam nem volt felkészülve erre a helyzetre.

(BM/Felvidék.ma/Pravda.sk)