Süll Kinga (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Miért jó az online Ringató? Mert most csak ez van. Mert bár a szülő otthon van, mégis egy közösséghez tartozik. Szülőként sok új éneket, játékot tanulhat. Visszanézhető, így szükség esetén mindenki a saját időbeosztásához igazíthatja a foglalkozást. Bár a Felvidéken kevesen vállalják, a komáromi egyetemi oktató és egyházzenész Süll Kinga az egyik, aki a járványhelyzet miatt átmenetileg szünetelő közösségi Ringató-foglalkozásokat az online térben is megtartja.

A Felvidék.ma megkeresésére elmondta, az online térben megvalósuló foglalkozások nagyon hasonlóak az élőhöz.

„Annyi a különbség, hogy nincsenek körülöttem gyermekek. Az élő videóbejelentkezések megadott időpontban indulnak. Először, még a járvány tavaszi első hullámában, nehéz volt, de hamar megszoktam. Úgy kommunikálok velük, mintha velem lennének. Amint a bejelentkezők ikonjai megjelennek, és azzal, hogy üzeneteket írnak közben, szinte már ott vannak velem, könnyen el tudom képzelni a fizikai közelségüket” – magyarázta.

Természetesen nem olyan, mint élőben, de működik – tette hozzá. Süll Kinga szerint az is fontos szempont, mekkora a gyermek. „Amikor nagyon kicsi, akkor azért működik, mert az anyuka még csak figyel engem, és ők a babával teljesen egyek, én pedig mankóul szolgálok neki. Amikor a kicsi már kezd érdeklődni és szereti kezébe venni a dolgokat és elindul a dolgok után, könnyen megeshet, hogy ott is hagyja az anyját. Aztán vannak a nagyobbak, akik már önállóan tudnak játszani – felkészülten várják az alkalmakat, előre bekészítik a hangszereiket” – mesélte.

„A visszajelzésekből tudom, hogy van olyan a gyerekek között, aki már felismeri a telefont, laptopot, számítógépet, tévét – ki, min követi a foglalkozást –, és az már zavarja őket. Olyankor azt javaslom, hogy fejezzék be, ne erőltessék, mert semmiképp nem a képernyő előtt ülésről van szó” – húzta alá.

Megjegyezte, az ő munkája tulajdonképpen továbbra is „csak” az, hogy a szülők támasza, mankója legyen ahhoz, hogy hogyan játsszanak otthon, merthogy a foglalkozások lényege épp ebben rejlik.

A közösségi hálón található zárt csoportba be lehet jelentkezni bárhonnan, Kinga itt tudja felvenni az anyukákat. „A megadott időpontban jelentkezem, a követők értesítést kapnak az élőzésről, így azonnal be tudnak kapcsolódni. Ami jó még benne, hogy visszanézhető. Egy hónapon keresztül otthagyom a csoportban a foglalkozásokat, így a szülők akkor nézik vissza, amikor nekik megfelel. Ezáltal bővíthetik a repertoárt, igény szerint akár többször is megnézhetik ezeket a foglalkozásokat” – hívta fel a figyelmet.

Süll Kinga a járvány okozta bezártságról úgy fogalmazott, ez egy olyan helyzet, amit el kell fogadni és meg kell próbálni vele együtt élni, lehetőség szerint elindulni olyan irányba, amire mód nyílik. „Persze nem olyan, mint a személyes találkozós Ringatók, de legalább valamilyen kapcsolódás van. Nem szabad elfelejteni, hogy ez elsősorban a szülő-gyermek kapcsolatról szól. Ez pedig megmarad ezekben az időkben is” – mutatott rá.

„A célunk egyébként is az, hogy a foglalkozásokat otthon is megéljék, továbbra is „csak” támogatom ebben a tevékenységben őket” – fogalmazott. Mint mondta, ez egy átmeneti megoldás, ezért nem is tervez hosszú távra. „Sokak számára az online tér teljesen idegen, ezért kevés online Ringató van” – majd gyorsan hozzátette, a világhálón számos értékes zenei forrás található, már a Spotify-on is ott a Ringató: aki ki szeretné kipróbálni, lehetősége nyílik rá” – hívta fel a figyelmet.

„Legfőbb célunk, hogy a legkisebb gyermeket is ingerekkel, igényes zenei környezettel vegyük körbe és ezzel támogassuk az egészséges fejlődését. Nem célunk, hogy különleges képességű zenészeket képezzünk, inkább az, hogy a szülő és a gyermek között kialakuljon egy harmonikus, intim kapcsolat, ami hozzájárulhat ahhoz is, hogy a kötődésük szorosabb legyen”

– vélekedett. Süll Kinga szerint a foglalkozások segítenek abban is, hogy a szülő jobban megértse a gyermekét.

„Kodályi elvek alapján, az ősi forrásokhoz, a népzenéhez, a néphagyományokhoz visszanyúlva, mondókákkal vesszük körbe őket és ezzel támogatjuk a fejlődésüket. Mindemellett közösségteremtő a Ringató, ettől ennyire népszerű” – hangsúlyozta.