A Munka- Szociális- és Családügyi Hivatal komáromi kirendeltségének igazgatója, Nagy Darina és Komárom polgármestere, Keszegh Béla (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A koronavírus-járvány miatt az elmúlt évben a Komáromi járásban is több százan vesztették el a munkahelyüket. Csütörtökön délután tartott közös sajtótájékoztatót a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal komáromi kirendeltségének igazgatója, Nagy Darina és Keszegh Béla, Komárom polgármestere. A tájékoztatón szó esett a munkanélküliség alakulásáról járási és városi szinten, a szabad munkalehetőségekről, illetve a hivatal által nyújtott segélycsomagok szétosztásáról is.

Nagy Darina rámutatott, a munkanélküliek nyilvántartása mellett egyéb, szerteágazó tevékenységet folytat a Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal. Az álláskeresők nyilvántartása mellett a különböző támogatásokon keresztül, a gyermekvédelemmel is foglalkozunk – jegyezte meg.

A Komáromi járás adatai

Az igazgató elmondta, az álláskeresőket elsőként arról tájékoztatják, miként kerülhetnek újra vissza a munkaerőpiacra. Emlékeztetett,

a 2020-as évet 4,26 %-os munkanélküliséggel kezdte a Komáromi járás, amely 2020 decemberében már 7,31 %-ra emelkedett. Tavaly ilyenkor 2191 álláskeresőt regisztráltak, 1400 szabad munkahellyel. December végére az álláskeresők száma 3703 főre emelkedett, a szabad munkahelyek száma pedig 902-re csökkent a Komáromi járásban.

Március és április során emelkedett a munkanélküliek száma 7 százalék fölé, amely 2020 utolsó negyedévében némi növekedést mutatott.

A nyilvántartott munkanélküliek összetételét tekintve elmondta, 33%-uk szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkezik, 30%-uknak van érettségije, 8%-uknak főiskolai végzettsége, míg 27%-uk mindössze általános iskolát végzett. Megugrott az általános iskolát be nem fejezett munkanélküliek száma, amely elérte a 2%-ot.

Komárom városának adatai

A munkanélküliek abszolút számát tekintve 2020 januárjában 750 munkanélkülit regisztráltak a városban. Decemberre ez a szám 1119 főre emelkedett, a nők aránya felülreprezentált. A regisztrált komáromi álláskeresők több mint fele (632) a nők közül kerül ki – jegyezte meg. Összetételüket tekintve az álláskeresők 20%-a 29 éves vagy annál fiatalabb. 56%-uk a 29 és 54 éves kor közöttiekből kerül ki, 24%-uk 55 év feletti. Az álláskeresőket a nyilvántartásuk ideje szerint is csoportosítják, hiszen más támogatási forma jár ennek alapján is – mutatott rá. A munkanélküliek 47%-a négy hónaptól 12 hónapig terjedő időszakban szerepel a nyilvántartásban. 26%-uk 3 hónapig, 20%-uk pedig 1-2-évig van nyilvántartásban.

Hosszú évek óta ugyanazok a hiányszakmák, de lettek újak is

Az igazgató rámutatott: a jelenlegi járványügyi intézkedések miatt a szabad munkahelyeket nem tudják feltölteni, mivel nem tudnak válogatásokat tartani. Az álláskeresők a munkaerőpiacon elérhető szabad álláshelyek közül egy külön erre a célra létrehozott weboldalon tájékozódhatnak – mutatott rá. Mint mondta,

évek óta vannak hiányszakmák, főként az építőiparban és a mezőgazdaságban. De hiányoznak a sofőrök és az egészségügyi dolgozók is. Az utóbbi időben hiányszakma lett a hentes és a pék is, valamint az összeszerelő munkás – tájékoztatott.

A munkaügyi hivatal segíti az átképzéseket is, hiszen nagyon sok esetben az álláskereső végzettsége és a szabad álláshelyek által felállított kritériumok nem találkoznak. „A hivatal segít egy új szakma elsajátításában, vagy a meglévő szakmában való továbbképzésben azoknak az álláskeresőknek, akik bejelentkeztek a nyilvántartásba” – mondta, hozzátéve, pár hónapja ez a szolgáltatás elérhető azok számára is, akik munkaviszonyban vannak, de szeretnék magukat továbbképezni. A hivatal ezen érdeklődők számára is lehetőséget biztosít, és az átképzés költségeinek egy részét téríti – húzta alá.

Támogatások kezdő és már meglévő vállalkozások számára

Nagy Darina igazgató megjegyezte, az egész év folyamán számos támogatási csomag érhető el a hivatalon keresztül. „Tavaly októbertől december elejéig 61 kérvényt támogattunk kezdő vállalkozások elindításában. Ezen felül 99 új munkahely kialakítását tudtuk még támogatni az önkormányzattal együttműködve, illetve a magánszférában is. Ez utóbbiban 56 hely kialakítását támogattuk 280 ezer euró értékben, valamint a 43 szociális szférában és önkormányzati szinten kialakított munkahelyeket 350 ezer euró értékben“ – fogalmazott.

A munkaügyi hivatal igazgatója beszámolt az úgynevezett elsősegélycsomagról is, amit magánvállalkozók igényelhetnek. „A járvány kezdete óta a Komáromi járásban 12 millió eurót fizettünk ki“ – mondta. Az elsősegélycsomagok iránti igény érezhetően megnövekedett a tavalyi év utolsó három hónapjában. Ebből a forrásból összesen 2500 vállalkozást támogattak a járásban.

Keszegh Béla polgármester hozzátette, az önkormányzat munkahelyteremtési lehetőségei behatároltak. Fontos a már meglévő munkahelyek védelme, de emellett egyeztetünk a munkaügyi hivatallal annak érdekében, hogy új munkahelyeket is létrehozzunk, a rendelkezésre álló támogatási csomagokat merítsük” – jegyezte meg, hozzátéve, főként a város tisztántartását, karbantartását végző munkaerőt vettek fel.