Fotó: TASR

Az MKP székházában a minap megtartottuk a soron következő szakmai fórumot, ezúttal az itteni egészségügy helyzetéről, állapotáról. Tekintettel a szigorú járványszabályzatra, a szakmai fórumon ismét kevesen lehettünk jelen. Ám annál élénkebb eszmecsere zajlott, megfogalmaztunk számos eddig mellőzött megoldási javaslatot, Szlovákiában elsőként. Jelen volt az MKP elnöke, Forró Krisztián, a Híd szakpolitikusa, Sárközy Irén, az MKP egészségügyi és szociális szakmai műhelyének vezetője, Viola Miklós és jómagam, mint az MKP szakmai alelnöke.         

A fórumon olyan érdekes adatok, összefüggések is elhangzottak, amelyekről tudniuk kell.  Szlovákiában eddig 235 ezer embert oltottak be Covid-elleni vakcinával, egynegyedük már a második adagot is megkapta. Ami ennél még érdekesebb – hiszen bizonyítja folyamatos kritikánk megalapozottságát az eddig megtapasztalt kormányzati intézkedések legnagyobb hiányosságát illetően –, 2021 januárjában Szlovákiában 152 ezer pozitív Covid-mintát vettek (antigénalapú és PCR-tesztek alapján összesen).

A Közegészségügyi Hivatal ezek közül 1800 személynél ellenőrizte le, hogy betartják-e a karantént, hogy otthon vannak-e családtagjaikkal a pozitívak. Nos, több mint 600 fertőzött nem tartotta be a karantén szabályait, nem találták őket otthon.

Kivetítve az egész januári pozitív mintára, több mint 50 ezer pozitívan tesztelt lehetett, aki nem tartotta be a karantén előírásait, családtagjaival együtt nem tartózkodott otthon. Hihetetlenül magas ez a szám. Csodálkozunk azon, hogy Szlovákiában nem csillapodik a járvány, nem csökken az elhunytak és a kórházban ápolt súlyos Covid-betegek száma?  Hetek, hónapok óta azt vetjük a kormány szemére, hogy nem orvosolja a legsúlyosabb tényezőket, tolerálja a pozitívak mozgását, a pontatlan és megbízhatatlan antigénalapú teszteket helyezi előtérbe, noha azokat régen lecserélhette volna a jóval pontosabb, megbízhatóbb és immár gyors, olcsó PCR-tesztekre, amelyek már nem az orrüregből veszik a mintát, hanem a nyelv váladékából. Vagy megjelentek a gargalizáló PCR-tesztek, a gargatesztek.

Pedig orvosolhatná a kormány a súlyos tényezőket, íme az egyik jó példa. Nálunk a karhatalom szúrópróba-szerűen ellenőrzi a kék bizonylatokat, a negatív tesztek tanúsítványát. Igencsak gyéren. Nem is kell olyan messzire menni, elég csak a szomszédba tekinteni. Magyarországon a pozitívan teszteltek adatait megkapja a rendőrség, majd becsönget az illető ajtaján és az illetőnek vissza kell kopognia az ablakán, jelezve, hogy otthon van karanténban. Amennyiben nem kopog vissza, előveszik az e-karantént, az elektronikai vagy telekommunikációs nyomon követést. Ha az is azt jelzi, hogy nem tartózkodik otthon, a hatóság kirója a borsos büntetést. Mert szükségállapot van. Noha Magyarország kétszer akkora, mint Szlovákia, korántsem alkalmaz olyan súlyos lekapcsolást, kijárási tilalmat, nem tesztel eszeveszettül, mégis jobbak a napi adatai, a járványgörbéje kedvezőbb.

Nálunk ez miért nem működhet hasonlóan? Miért nem működik itt az elektronikus nyomon követés, az e-karantén, az e-védőmaszk és hasonlók?

A karhatalom miért nem kap olyan feladatokat, amelyekkel hatékonyan előzhetnénk meg a járvány gyors terjedését? Egyáltalán, a kormány komolyan gondolja a járvány leküzdését vagy látszattevékenységet folytat?

Miközben ájtatosan sajnálkozik az elhunytak felett. Az európai országok közül Szlovákiában a legerőteljesebb, a legszélesebb körű a lekapcsolás (lockdown), a kijárási tilalom, miközben ezer lakosra nálunk halnak meg a járvány következtében a legtöbben. Múlt héten világméretben. A kórházban ápolt súlyos betegek száma hétről hétre nő. Égbekiáltó ellentmondás ez, a kormány tehetetlenségének bizonyítéka. Meddig mehet ez így?

A szerző az MKP szakmai alelnöke. 

(Farkas Iván/Felvidék.ma)