Fotó: Trend

A Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság munkacsoportot hoz létre a Pozsony megye polgármesterei és helyi képviselői elleni támadások kivizsgálása érdekében. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) és a pozsonyi bűnügyi rendőrség például olyan támadásokkal is foglalkozni fog, amilyenek hosszú ideje érik Dušan Statelovot, Máriavölgy polgármesterét.

A TASR hírügynökségnek ezt Denisa Bárdyová, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője erősítette meg. „Más településeken is meg szeretnénk előzni az ilyen támadásokat. A további lépéseket és óvintézkedéseket taktikai okokból nem fogom pontosítani, hogy ne hiúsítsam meg a már megkezdett ügyeket” – tette hozzá.

Csütörtökön Juraj Droba, a Pozsony Megyei Önkormányzat elnöke Statelovval és Peter Novisedlákkal, Stomfa polgármesterével közösen tárgyalt Roman Mikulec belügyminiszterrel, Peter Kovařík országos rendőrfőkapitánnyal és a rendőrség más tisztviselőivel is. A tárgyalásra Statelov ügye miatt került sor, akit már hosszú ideje próbálnak megfélemlíteni, január végén pedig valaki felgyújtotta az istállóját. „A tárgyalás eredménye egy szoros együttműködésről szóló megállapodás” – közölte Bárdyová.

Droba kijelentette, hogy minden polgármesternek és megyeelnöknek van tapasztalata különféle nyomásgyakorlással, a 90-es évek gyújtogatásaitól kezdve a „baráti üzenetekig.”

Szerinte ha a hatóságok nem tesznek az ilyen ügyekben határozott lépéseket, a tisztességes emberek nem fognak akarni az önkormányzatokban dolgozni. Mint a találkozást követően megállapította, a rendőrség vezető tisztviselői őszinte érdeklődést mutattak az ügy iránt, és megoldást akarnak találni a fennálló helyzetre.

„Tényleg hiszek nekik. Konkrét esetekben olyan lépéseket is tesznek, amelyeket a nyilvánosság nem tudhat meg és nem is fog megtudni” – tette hozzá Droba. Állítja, hogy ennek a találkozásnak köszönhetően a rendőrség határozottabb lépéseket fog tenni, hogy védelmezze a közérdeket az önkormányzatokban, főleg az építkezési eljárásoknál.

(TASR)