Egy halvány fotó és néhány régi térkép tanúsítja már csak, hogy a zselízi katolikus temetőben nemcsak az Esterházy-mauzóleum szolgált szakrális kisemlékként, de hajdan egy kápolna is állott. A temető északi részén, ahol ma is ősibbnél ősibb sírokra bukkanhatunk, állott egykoron Szent Anna kápolnája, a mai főúttól hozzávetőlegesen 50 méterre. A kápolnáról található legrégebb datált dokumentum a Habsburg Birodalom első katonai felmérése, ahol jól látható külön entitással van feltüntetve, tekintettel arra, hogy akkor még nem belterületen állt.
Építésének körülményeiről viszont pontosabb adat eddig nem került napvilágra. Annyi bizonyos, hogy korábban épült, mint az Esterházy-mauzóleum, ami 1814 körül készült. Bizonyítékokkal alá nem támasztott feltételezések szerint viszont a mauzóleum később épült 1814-nél és az akkor gyermekként elhunyt Esterházy Jozefát (*1808 †1814) és Gusztávot (*1811 †1814), illetve az egy évvel később csecsemőként elhunyt Lujzát a Szent Anna-kápolnába helyezték nyugalomra és csak a családi mauzóleum elkészülte után vitték át maradványaikat.
Az 1920-as években állítólag Schöpflin Róbert, a grófi uradalom akkori intéző gazdatisztje, a Zselízi Kaszinó egyik alapítója, aki 3 választási ciklus alatt elnökölte az úri kaszinót, újíttatta fel, amiért egyes források Schöpflin-kápolnaként is számon tartották.
A II. világháborúban ez a kápolnácska is a templom sorsára jutott, sőt rosszabbra, hiszen teljesen megsemmisült. A különbség, hogy a templommal ellentétben – aminek tornyát magaslati stratégiai szerepe miatt a visszavonuló német katonák robbantották fel, míg a Szent Anna-kápolnát vélhetően lövegtalálat érhette. Romjai állítólag még hosszú éveken keresztül láthatóak voltak, ám e kiszolgáltatottság révén teljesen pusztulásra volt ítélve.
Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy az 1950-es években romjai még léteztek, ám hamarosan a maradványait is eltüntették. Kajtár Károly sárói református presbiter szerint 1958-ban, amikor Zselízre kezdett járni iskolába, még láthatók voltak a kápolna maradványai, a falai, tető nélkül, míg egy napon el nem tűnt.
Sajnos a kis kápolnáról mindössze egy gyenge minőségű fénykép maradt fenn 1915-ből, de ennek alapján is viszonylag pontosan be lehet azonosítani egykori helyét és méreteit (hozzávetőleg 4 méter széles, 6 méter hosszú lehetett).
Alapjai sem látszódnak, de geofizikai radarral könnyen lokalizálható. A fotódokumentum alapján látható, hogy egy kis toronnyal rendelkezett, melynek harangját feltételezések szerint lélekharangnak nevezték. Ebből arra lehet következtetni, hogy temetésekkor kaphatott szakrális szerepet az objektum.
De ki is volt a mára nem létező kápolna patríciuma?
A Magyar Kurír alapján Szent Anna, a keresztény hagyomány szerint a Boldogságos Szűz Mária édesanyja, tehát gyakorlatilag Jézus Krisztus nagymamája. Az Újszövetség viszont semmit nem mond Szűz Mária szüleiről. Egy 2. századi apokrif irat, a Jakab-ősevangélium szerint Mária édesanyját Annának hívták, neve kegyelemmel áldottat jelent, édesapját pedig Joachimnak (Isten megvigasztal).
A legenda elbeszélése alapján Illyés András szerint Szent Anna szüleit Stolanusnak és Emerenciának hívták, akik Betlehemben éltek. Anna a Názáretben élő Joachimnak lett a felesége, s mindketten a Júda nemzetségéből és Dávid házából származtak. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. A vagyonukat három részre osztották: egy részt maguknak tartottak meg, a másik részt a templomnak és a papoknak adták, a harmadikat pedig szétosztották a szegények között. Anna, aki keservesen bánkódott gyermektelenségük miatt, megfogadta, ha gyermeke születik, azt a templom szolgálatára szenteli.
Gyermektelenségük fájdalmát tovább fokozta egy eset: a templomszentelés ünnepére fölmentek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot akart felajánlani, de egy Iszakár nevű pap visszautasította az ajándékot azzal a megokolással, hogy bűnös kézből nem fogadja el. Joachim házasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége nyilvánvaló jelének látta.
Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel.
Szava igazsága mellé jelül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a templomban, az Aranykapunál találkozni fog a feleségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, hogy a templomba menjen. Úgy is történt. Joachim és Anna az Aranykapunál találkoztak, boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonukba, Názáretbe.
Anna az ígéret szerint fogant és megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el. A két jámbor szülő betartotta fogadalmát, és Máriát hároméves korában a templomnak ajánlották föl. Joachim ezután hamarosan meghalt. Anna másodszor is férjhez ment egy Kleofás nevű férfihoz, kitől ismét lánya született, és azt is Máriának nevezték. Kleofás halála után Anna harmadszor is férjhez ment egy Salamon nevű férfihoz, akitől újra leánygyermeket szült, és e harmadik lányt is Máriának nevezték el.
A legenda szerint Anna még élt, amikor a Szent Család Nagy Heródes halála után visszatért Egyiptomból, és megláthatta a kicsi Jézust. Lelkét angyalok vitték Ábrahám kebelére, és amikor az Úr Jézus fölment a mennybe, őt is a mennyországba vitték.
Szent Annát keleten már a 4. századtól tisztelték, nyugaton pedig a 10. században kezdett kialakulni kultusza. 500-ban Konstantinápolyban ugyanis templomot épített tiszteletére Jusztinian császár, de XIII. Gergely pápa tette általánossá 1584-ben az ünnepet. Szent Anna a bányászok, hajósok, anyák, szülő anyák védőszentje. Szent Anna Szent Joakimmal együtt a házastársak védőszentje és segítője.
(Csonka Ákos/Reflex24/Felvidék.ma)
