(Fotó: reformata.sk)

A Pátria rádió február 7-én, vasárnap 7.05 órai kezdettel sugározza a Világosság című egyházi műsort. A műsor témái: Saul legyőzi az ammóniakat, bemutatjuk az iskei gyülekezetet, rendhagyó nyitott nap a teológiai karon.

A királynak kiválasztott Saul hadsereget toboroz, hogy legyőzze az ammóniakat, akik nemcsak szolgájukká akarták tenni a Jábés-Gileádiakat, hanem az egyik szemüket is ki akarták szúrni. A győzelem után ismét királlyá választották Sault. A történet üzenetét Tóth Szilvia, a Bári-Csarnahói Társult Egyházközség lelkipásztora osztja meg a hallgatókkal.

A Nagykapostól kilenc kilométerre fekvő Iske zsákfalu. A falu végén lévő Laborc folyó ugyanis megakadályozza, hogy az alig száz főt számláló, jelentős részben reformátusok lakta településen keresztül lehessen menni. Valamikor minden feltétel adott volt a jó élethez a községben, amelyet mára már többnyire csak az idősek lakják, mivel a fiatalok a munkavállalás miatt máshová költöznek. Csökken ezáltal a hívek száma is, de akik maradnak, azok hűek vallásukhoz és magyarságukhoz. A gyülekezet jelenéről és jövőjéről, de a lelkészi szolgálatba való elhívásáról is beszélgetünk a híveket már hét éve szolgáló Egri Gergő lelkipásztorral.

Már hagyománnyá vált, hogy a februári hónap folyamán nyitott napot tart a komáromi Selye János Egyetem, amelynek keretében bemutatkozott a Református Teológiai Kar is, illetve a tanárok és a hallgatók személyesen találkozhattak az érdeklődő fiatalokkal és azok szüleivel. A nyitott nap az idén sem marad el, de a koronavírus-járvány miatt ezúttal más formában lehet majd tájékozódni a továbbtanulási lehetőségekről. A részleteket Somogyi Alfréd dékánhelyettestől tudjuk meg.

Vasárnap 11 órakor református istentiszteletet közvetít a Pátria rádió. Igét hirdet Molnár Zsolt csicseri lelkipásztor.

Műsorvezető-szerkesztő: Iski Ibolya. A Világosság református egyházi műsor másnap, hétfőn a 11 órai hírek után ismét meghallgatható.

(Iski Ibolya/Felvidék.ma)