Megjelent a Református Újság gyülekezeti tájékoztató februári lapszáma. A tartalomból válogattunk.

A tájékoztató is foglalkozik az előttünk álló népszámlálás fontosságával. „A nép megszámlálása és katalógusszerű lejegyzése megmutatta, hogy vannak családjaik, nemzetségeik, törzseik, kinek-kinek le van jegyezve a származása, vannak felmenőik, akik örökséget hagytak rájuk. Az „örök-ség” nem ideig-óráig való, hanem egyértelműen a jövőnek szól, a jövőre utal. Aki lemond örökségéről, az a jövőjéről mond le” – fogalmaz Fazekas László református lelkész a tájékoztató címlapján közölt jegyzetében. Mint hangsúlyozza:

„Ha az örökség, amit felmenőink reánk hagytak, fontos számunkra, akkor vállalnunk kell anyanyelvünket és nemzetiségünket. Ezzel súlyt adunk itt élő nemzetrészünknek. De a hitünk vállalásával is súlyt adunk szülőföldünkön szolgáló református egyházunknak, amely mindig is azt hirdette, hogy az Istentől ajándékba kapott értékeinket megőrizni, azzal élni és továbbadni mindnyájunknak kötelessége. Most, amikor a világ ezeket az értékeket egyre jobban elveti és az istentelenség útját követi, erősödjünk meg hitünkben, reménységünkben és öntudatunkban azzal is, hogy vállaljuk bizonyságtételként anyanyelvünket, nemzetiségünket és református hitünket Isten és az emberek előtt. Mert magyarságunk és reformátusságunk érték!”

A fontos közéleti témánál maradva népszámlálási kisokost is közöl a lap.

A kulcsodi gyülekezetnek december közepétől új megválasztott lelkésze van. Feszty Zsolt december 13-án mondta el székfoglaló igehirdetését.

A lap megemlékezik a karácsonykor elhunyt Kremenák Ivánról, a Pozsonyi Református Egyházközség presbiteréről, a gyülekezet megbecsült tagjáról. Búza Zsolt és hitvestársa, Búza Domonkos Aranka több mint éve szolgálja a pozsonyi gyülekezetet. A februári lapszámban a beilleszkedésükről, céljaikról és terveikről szólnak.

Folytatódik Mihályi Molnár László Trianonról szóló, Felvidéki őrjárat 100 évvel Trianon után című sorozata. Interjút olvadhatnak Szeverényi Jánossal, a Magyarországi Evangélikus Egyház evangelizációs és missziói lelkészével.

A Biblia akkor tölti be szerepét, ha a papír és festék olyan üzenetté válik, amelyből élő hit fakad – vallja Karasszon István, aki hivatásának tekinti, hogy az ószövetség-tudomány szeretetére nevelje a teológushallgatókat. Hatvanötödik születésnapja alkalmából ünnepi tanulmánykötettel jelentkeztek az egykori tanítványai, kollégai és barátai.

A februári lapszámból sem hiányozhat a fiataloknak szóló rovat, valamint a bibliaolvasó vezérfonal.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)