Illusztráció (pixabay.com)

Az új koronavírus elleni vakcinát tavaly, amikor az első fertőzöttet regisztrálták, csak most most tavaszra ígérték. Az oltóanyagokat azonban már javában alkalmazzák, így nálunk is. Minden országnak megvan a maga oltási programja, meghatározva az oltási sorrendet.

Külön kategóriát képeznek a gyerekek, akiket a legkevésbé sújtja a betegség. Az egészségügyi szakemberek azonban figyelmeztetnek, hogy a gyerekek számára alkalmas vakcinát is ki kell fejleszteni.

Pici babáknak és terhes anyáknak

A Janssen vakcinagyártó cég, amely a Johnson and Johnson nagyvállalat része, úgy tervezi, hogy oltóanyagukat mind fiatalabb és fiatalabb gyerekeken teszteli majd és közben a terhes anyák számára is tervezik egy vakcina kikísérletezését.

Legelőször 16-17 éves tiniken próbálják ki az oltóanyagot, aztán fokozatosan állnak át a még fiatalabbakra, végül újszülötteken is kipróbálják azt.

A kísérleteket az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában végzik el. Ha megfelelő eredményeket érnek el, a vakcinát már az év végén elkezdik alkalmazni.

Mindenki számára segítség

Az Oxford/Astra-Zeneca vakcináját február végén már a 6 éves gyerekeken is kipróbálják. A szakemberek ugyanis valamennyi korosztály immunreakciójára kíváncsiak a vakcinával kapcsolatosan. A tesztet háromszáz 17 éven aluli önként jelentkezett fiatalon alkalmazzák. Az úgynevezett oxfordi vakcina egyike annak a háromnak, amellyel Angliában oltanak.

Ezen kívül a Pfizer/BioNTech és a Moderna oltóanyagát kapják az ország lakói. Andrew Polland gyermek-járványügyi szakember elmondta, hogy a gyerekek aránylag védettek a fertőzés ellen, és ha meg is fertőződnek, majd betegek lesznek, meglehetősen jól viselik az állapotukat. Hogy mégis védeni kell a gyerekeket, az természetes.

A járvány inkább azzal sújtja őket, hogy nem részesülnek megfelelően az oktatásban, romlanak a szociális körülmények, és a jelenlegi helyzetnek kedvezőtlen lélektani hatásait mindenki megérzi.

Év végére várják az eredményeket

Az angol járványügyi szakemberek szerint az év végére várható megbízható hatású vakcina a gyerekek beoltásához. Ugyan mindannyian hangsúlyozzák, hogy az ifjú korosztály kevésbé veszélyeztetett, de előfordultak náluk is súlyos esetek és elhalálozás is a COVID-19 vírusfertőzés következtében. Összehasonlítva a felnőtt és idősebb korosztály számadataival, ez azonban lényegesen kevesebb. Viszont még mindig nem egyértelmű, hogy a gyerekek milyen mértékben terjeszthetik a vírust, ha már maguk megfertőződtek.

(BM/Felvidék.ma/webnoviny.sk)