Varga Mihály pénzügyminiszter (Fotó: MTI/KOVÁCS TAMÁS)

A Gazdaság-újraindítási akcióterv részeként 4 kiíráson csaknem 30 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhatnak vállalkozások – jelentette be a magyar pénzügyminiszter a közösségi oldalára hétfőn feltöltött videóban.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a héten kezdődő pályázatokra majdnem ezer belföldi cég jelentkezhet. Lehetőséghez juthat egyrészt a hátrányos helyzetű településeken működő mintegy 800 vállalkozás, amelyek munkát adnak az ott élőknek, de a versenytársaikhoz képest nehezebb helyzetben vannak.

A kormány kiemelt figyelmet fordít rájuk, így ezúttal legalább 2 milliós támogatáshoz juthatnak, de akár 60 millió forintot is kaphatnak a csütörtökön megnyíló pályázaton. A kiírások másik része az élelmiszeriparban, a műanyagiparban, valamint a divat- és dizájniparban működő vállalkozások beruházásait segíti.

A pályázatokon 5 millió és 500 millió forint közötti támogatással új gépeket vásárolhatnak, bővíthetik a telephelyeiket, korszerűsíthetnek, fizethetik a munkavállalóik képzéseit, vagy a bérük egy részét – tette hozzá.

A beruházások munkahelyeket védenek és teremtenek. A kormány azt szeretné, hogy a gazdaság újraindításából minél több magyar vállalkozás kivegye a részét, ezért biztosítja az ehhez szükséges pénzügyi ösztönzőket – fogalmazott Varga Mihály.

(MTI)