Illusztráció (TASR)

Az egyre jobb mutatók és a megbetegedések számának csökkenése ellenére a szlovákiai járványhelyzet továbbra sem stabil, az óvintézkedések idő előtti lazítása pedig a helyzet újabb romlásához vezethet. A kormány tagjai szerdai ülésükön elfogadták azt a javaslatot, amelyben indítványozzák, hogy a parlament szavazza meg a veszélyhelyzet időtartamának újbóli meghosszabbítását.

A hosszabbítás szükségességét a kabinet azzal indokolja, hogy – elsősorban az agresszívabb brit vírusmutáns terjedése miatt – továbbra is veszélyben van az állampolgárok élete és egészsége. Bár országosan a reprodukciós szám 0,8 és 0,9 körül alakul, ami a járványhelyzet javulásáról tanúskodik, az északi járásokban a reprodukciós szám még mindig 1,10 felett van, ez pedig a SARS-CoV-2 esetében veszélyes érték.

A javaslat szerzői figyelmeztetnek: az eredeti, „vuhani” változatnál fertőzőbb és halálosabb brit (B117) variáns elterjedtsége 97 százalékos, ami azt jelenti, hogy az óvintézkedések legkisebb lazítása is nagyon gyorsan megnövelheti a reprodukció számot, és az visszaállhat a korábbi, 1,2-1,3-as értékre.

Ez pedig azzal járna, hogy a fertőzések száma 2-3 hetente megduplázódna.

Rámutatnak arra is, hogy még nem alakult ki a megfelelő nyájimmunitás. Eddig a lakosság több mint 10 százaléka kapta meg az első, és több mint 5 százaléka a második adag oltóanyagot.

„A szlovák kormánynak az az álláspontja, hogy a veszélyhelyzet időtartamának ismételt meghosszabbítása összhangban van a demokratikus jogállam alapelveivel, az alkotmánnyal és a vonatkozó alkotmánytörvénnyel, arányos a kitűzött céllal és a kabinet ezzel a tényleges járványhelyzetre, valamint a COVID-19 betegség brit változatának terjedésére reagál” – zárul a kormányjavaslat.

A kormány március 17-én úgy döntött, hogy március 20-tól kezdve további 40 nappal meghosszabbítja a veszélyhelyzetet. A határozatot 20 napon belül kell jóváhagynia a parlamentnek.

(TASR/Felvidék.ma)