(Fotó: PestiTV, videókép)

A PestiTV Politikai hobbista című műsorának vendége volt Gubík László, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, az Esterházy Akadémia alapító igazgatója.

Jeszenszky Zsolt műsorvezető, aki egyben az akadémia oktatója is, felvezetőjében rámutatott: a felvidéki mártírpolitikus nevét viselő akadémia konzervatív gondolkodású fiatalokat képez. A 2017-ben alapított intézmény sikerességéről kérdezte Gubík Lászlót, aki kifejtette, hasznos és értékes munkát végeznek.

„Az akadémiáról nem lehet beszélni Esterházy nélkül” – fogalmazott Gubík, hozzátéve, hogy bár a műsor korábbi adásában már foglalkoztak Esterházy János témájával, amikor Molnár Imre történész volt a Politikai hobbista vendége, de akkor kifejezetten a gróf mártíromsága került a beszélgetés középpontjába.

„Én a társadalomépítő Esterházyról szeretnék beszélni, mert Esterházy több, mint mártír. Egy vértanú, akinek most folyik a boldoggá avatási pere. Viszont Esterházy nemcsak a felvidéki magyarság szenvedő Krisztusa, de a felvidéki magyarság társadalomépítő Széchenyije is” – húzta alá.

Kiemelte, Esterházy minden nehézség ellenére képes volt távlati gondolkodásra, tette ezt a két világháború közötti Csehszlovákiában, vagy épp a Tiso-féle klerofasiszta rendszer alatt. „Annyi mindent köszönhetünk neki, hogy most, 2021-ben semmi mást nem kéne tulajdonképpen tenniük a felvidéki magyaroknak, csak ellesni azokat a példákat, azt a helytállást, kiállást, amit Esterházy János évtizedekkel korábban már megtett”.

Arra a kérdésre, vannak-e Esterházyhoz hasonló személyiségek az akadémia növendékei között, Gubík úgy válaszolt: „Esterházyhoz felnőni nem lehet, viszont törekedni kell rá”.

Hozzátette: „ha olyan karakterek nem is lesznek, mint ő, de azt a gondolatvilágot, azokat a programokat, amelyeket ő képviselt, kötelességünk elsajátítani és behozni a közéletbe”.

Kifejtette, az akadémia nem értelmezhető Esterházy személye nélkül. „Ha a fiatalok előtt egy nyári táborban a mártír Esterházyt mutatom be, akkor körülbelül akkora sikerrel járok az akadémia toborzó körútján, mint ő maga a pozsonyi népbíróság előtt. De ha úgy állítom be a fiataloknak Esterházyt, mint egy művelt, több nyelvet beszélő diplomatát, aki intézményeket alapított, szegényeket, hadiárvákat karolt fel, menekülteket bújtatott és mentette meg ezzel az életüket, és akinek mindig volt egy jövőképe a saját közössége számára, akkor mindjárt jobb eséllyel indulok” – nyilatkozta. „Az Esterházy Akadémia ezt a lelkületet, ezt a szellemiséget kínálja a felvidéki magyar fiataloknak, amellett, hogy olyan gyakorlati tudást kapnak, hogy megtanuljanak túlélni a közélet viharos vizein” – fejezte be a gondolatmenetet.

A műsor második felében szereplő Gubík László a továbbiakban mesélt még a kettős állampolgárság jelenlegi vitájáról és a szlovákiai belpolitikai helyzetről is. Az adás ide kattintva megtekinthető.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)