Fotó: TASR

Az OĽANO néhány képviselője kilép a frakcióból, ha Matovič lemond – írja a TASR. A képviselők megírták a nyilatkozatot, a TASR hírügynökségnek pedig Peter Pollák és Ján Herák OĽANO-s politikusok erősítették meg az információt. A párt képviselői frakciója hétfőn tárgyal a kezdeményezésről. 

Igen, eljutottam hozzám a dokumentum, azonban annak tartalmát hétfőn vitatjuk meg a frakcióban – mondta Pollák. Herák kijelentette, hogy Matovič mögött áll, így a kezdeményezéssel is egyetért.

Peter Kremský, a párt képviselője azonban nem csatlakozott a kezdeményezéshez, ugyanis nem akar nyomást gyakorolni senkire. Szerinte a koalíciós partnereknek kell tárgyalniuk és megállapodniuk, nem hajlandó ultimátumot adni. Ján Krošlák képviselő úgy nyilatkozott, nem tud a kezdeményezésről, de szerinte is háttérbe kellene vonulnia Matovičnak.

Egyelőre nem tudni, hogy ki írta a nyilatkozatot és hányan jelezték támogatásukat.

(LB/TASR/Felvidék.ma)