Mindenekelőtt érdemes a fogalmakat tisztázni, mert nemcsak a nagy felvidéki kiegyezés folyamata kezd egyre átláthatatlanabbá válni, de a közben (el)használódó fogalmak zűrzavara kapcsán is egyfajta új Bábelt látunk felépülni. Az összefogással nincs gond, a szótári alak világos: „több személynek, kisebb közösségnek, csoportnak egységbe szervezése valamely közös cél elérésére”. Stimmel. Ami utána jön – Összefogás, s pláne Magyar Közösségi név alatt – már nem annyira.
Röviden: kezdetben vala a magát ernyőszervezetként pozicionáló „kezdeményezés” (hogy alulról vagy felülről eredezik, azt most egyelőre hagyjuk), melynek nemes célja a felvidéki magyar összefogás megvalósítása volt, lehetőleg akként, hogy mindenki eme tarkabarka ernyő alá soroljon be. Ez az Összefogás. Aztán ilyen-olyan kanyarok után ebből pattant ki a Magyar Közösségi Összefogás nevezetű választási párt, amit egyes rossz nyelvek az „öreg párt”, az MKP kicsontozásának is neveznek, de ez természetesen alaptalan rágalom, hiszen az Összefogás soraiban, de az MKP színeiben például megyei képviselősködő államférfiak jelentenek garanciát a szeplőtelenségre.
A választások azonban hamar elmúltak, a projekt nem hozta a hőn áhított eredményt, legalábbis magyar parlamenti képviselet nem lett belőle. Maradt viszont egy furcsa, hibrid megoldás: van tehát az Összefogás (melynek elnökét saját maga ellenében egyhangúlag választottak újra), amely név alatt az x-edik, struktúra és helyi beágyazottság nélküli felvidéki magyar politikai alakulatot kell értenünk.
És van még a Magyar Közösségi Összefogás, ami ugyanennek a formációnak a hivatalos verziója, és ugyanaz az elnök jobbára arra használja, hogy a nevében az ő lelkébe taposó felvidéki magyar sajtót (értsd: a lakájmédiát) a ficói sajtótörvény passzusaira hivatkozva, szép pöcsétes, postán feladott hivatalos levelekben leckéztesse és helyreigazítást követeljen.
Erre még érdemes lesz visszatérni egy bővített mondat erejéig a későbbiekben, itt és most csak annyit: finoman szólva is visszás, hogy miközben a világmegváltó gondolatok Összefogás néven és címen látnak napvilágot (sajtóközlemények, Facebook-bejegyzések, nyilatkozatok formájában), addig az irgumburgum már Magyar Közösségi Összefogásként, annak nevében és pecsétjével érkezik rendszeresen a szerkesztőségekbe.
A gyanútlan ember, ha ebből kiindulva rákeres az interneten, két külön oldalt is talál: egyet az Összefogás, egyet pedig Magyar Közösségi Összefogás címszó alatt. Utóbbi a választási párt választási oldala, Bárdos Gyulával a topon.
Nos, már csak emiatt is elgondolkodtató a módszer, amivel az Összefogás elnöke, mint a Magyar Közösségi Összefogás elnöke leckézteti MKÖ-elnöki takarójával a Magyar Közösségi Összefogás egyik tagszervezetének lakájmédiáját. Ez klasszikus „pentamédiás” tempó.
Ami pedig azokat a bizonyos panaszleveleket illeti: Mózes Szabolcs – ezúttal tehát mint MKÖ-elnök – elsőként azt szívta mellre, hogy helyt adtunk a párt egykori tagja, Ragán Dávid közösségi médiában közzétett kipakolásának, melyben a fiatalember elmesélt pár dolgot az Összefogás (vigyázz: nem MKÖ) dolgairól.
A helyzet azonban az, hogy a történet itt még egyáltalán nem ér véget.
Azóta csak úgy sorakoznak szerkesztőségünkben a különféle „vallomások” a párt (Összefogás) viselt dolgaival kapcsolatban. Természetesen névvel, arccal vállalva, és ami figyelemre méltó a magát fiatalok pártjának (is) láttatni szerető (MK)ÖF számára: mind huszonéves fiatalok. A pőre valóság azonban az, hogy a fiatalok – mint alább látni fogjuk – egyáltalán nem olyan hülyék, mint ahogy a koravének, valamint az MKP-ból, Híd-ból és Új Szóból kiugrottak gondolják róluk.
Nincs az a sebészeti vagy génterápiás beavatkozás, amivel például Nagy József, a „bugárcsinálta” exhidas miniszter, vagy éppen az exújszós Mózes Szabolcs visszanyerhetné talán soha nem is volt ártatlanságát.
A fiatalságáról, „dögösségéről” nem is beszélve…
Nos tehát, ezekből az említett véleményekből szemezgettünk néhányat, egész pontosan most négyet, csupán olyanokat, amelyeket bármely, tollforgatóból lett államférfi különösebb megrázkódtatás nélkül képes átvészelni.
Sokak szerint az Összefogás „színeváltozásával” épp a magyarság parlamenti képviselete került veszélybe, vagy inkább kérdésessé, hiszen az emberek így nem két komolyan vehető párt közül választhatnak, hanem három közül. Hegedűs Dóra Százdról erre a jelenségre hívta fel a figyelmet:
„Járásukban már beindult a pártépítés, engem is megkerestek. Nem nézem jó szemmel a közösségünk újabb megosztását, ami főleg a végeken és a vegyesen lakott területeken életveszélyes. Remélem, az önkormányzati választásokon nem kell majd magyarnak szemben állni a magyarral. A felvidéki közösségnek egy erős pártra, nem egymás szembefordítására van szüksége.”
Tavaly decemberben több hírportál közölt egy cikket az Összefogás mellett kommentelő álprofilokról. A cikkek alapját Kállay András Facebook-posztja szolgáltatta, ahol három álprofil képeinek eredetét ismertette. Az Összefogás egyébként állítja, nincs álprofil-szakosztálya, amit készséggel el is hiszünk, hiszen az álprofilok és bérkommentelők mindig csak úgy „lesznek”, senki sem csinálja őket.
A somorjai Brunczlík Viktor erre, és a facebookos körökben elterjedt letiltásokra hívta fel a figyelmet:
„Megdöbbentett, amit az Összefogás „új politikai kultúra” címszó alatt művel. A Facebook-oldaluk hasonlít Gyurcsány Ferenc és a Progresszív Szlovákia oldalára, hiszen ők is annyira szeretik a véleményszabadságot, hogy tavaly decemberben letiltottak, miután vicces hangulatjellel láttam el néhány posztjukat. Kicsit dühített is, mivel még kommentelni sem kellett hozzá. Azt pedig egyenesen felháborítónak tartom, hogy a leleplezésükig álprofilok mögé bújva kommenteltek mindenhol, ezzel népszerűsítve magukat. Érthetetlen, hogy az új politikum hirdetői miért gyávák hozzá, hogy saját nevük alatt vállalják a véleményüket.”
Az előbbi jelenségről írt Mácsadi István Farnadról:
„Arra lettem figyelmes, hogy az egyes vitaklubokban folyamatosan posztoló és kommentelő profilok, akikkel sokszor heves vitákba bonyolódtam, egyik napról a másikra eltűntek, amikor leleplezték az álprofilokat. Például jól emlékszem egy reverendában lévő illetőre, Kottman Istvánra, aki egyszerre köddé vált.”
A perbenyiki Horváth Ádám ennél régebbre tekintett vissza, ő ugyanis a megosztottság kérdését kezdte feszegetni. Felemlegeti a korábbi Gombaszög-Martos rivalizálást, illetve értetlenségének ad hangot az újabb pártalapítás kapcsán:
„Számomra a nyári rendezvények jelentik a közélet sava-borsát. Mikor egy csomagban kapunk értékes és szórakoztató programokat, az össze tudja hozni az embereket. Vianovásként ezért nem örültem az évekkel ezelőtti Martos-Gombaszög ellentétnek. Annak már sokkal inkább, hogy a szervezők az elmúlt években végre kölcsönösen segítették egymást. Személy szerint nem szeretném, ha Gombaszög az Összefogás párttáborává válna, és azt sem értem, miért kellett egy új magyar párttal megosztani, ami kezdett jól működni.”
Jó kérdés. Örök kérdés. De talán valamivel szemléletesebb, ha úgy tesszük fel: miért kell azt megosztani – újbeszélül: összefogni – ami már amúgy is végletekig meg van osztva? Az új Bábel szorgos kőművesei, művezetői és építészmérnökei pedig alkalmasint, midőn felnéznek a malteros vödörből/tervezőasztaltól, egy pillanatra elgondolkodhatnának azon is, hogy mi lett annak a régi tákolmánynak a sorsa…
