Szergej Lavrov (Fotó: Yuri Kadobnov / AFP)

Az Európai Uniónak kellene kiderítenie, hogy mi is történt 2014-ben a csehországi Vrbětice hadianyagraktárában, ahol nemzetközi jogsértés történhetett – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak hétfőn Moszkvában.

„Mindezen érzelmileg nem túl józan, zavaros megjegyzések és nyilatkozatok után azt mondanám, hogy valószínűleg az EU-nak kellene foglalkoznia az üggyel, valamint a történethez kapcsolódó egyéb kérdésekkel. Mindez az ő területükön történt” – mondta Lavrov.

Az orosz diplomácia vezetője szerint egy sor nemzetközi egyezményt is megsérthetett a hadianyagok vrběticei raktározása.

„Szakemberek kijelentése nyomán feltételezhető, hogy mindez egy sor, az EU-ban hatályos normatíva és szabály megsértésével történhetett. Jelentős utalás történt arra, hogy nemzetközi egyezményeket sérthettek meg, egyebek között a gyalogsági aknákat betiltó ottawai egyezményt és a fegyverkereskedelemre vonatkozó egyezményt, amelynek az EU minden tagállama részese” – mondta. Épp itt az ideje, hogy Brüsszel megmagyarázza, mi történik a tagállamai területén – tette hozzá.

Lavrov bírálta a cseh vezetés több tagjának reagálását Miloš Zeman cseh elnöknek arra a kijelentésére, hogy a vrběticei incidenst alaposan ki kell vizsgálni.

Úgy vélekedett, hogy aki ezt ellenzi, már eleve eldöntötte magában, hogy Oroszország bűnösségén kívül más verzió nem is lehetséges. Rámutatott, hogy a cseh ügyészség szerint a nyomozás folytatódik.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy Prága rendkívüli kárt okozott a cseh–orosz kapcsolatoknak azzal, hogy az orosz biztonsági szolgálatokat gyanúsította meg a vrběticei incidenssel. Közölte, hogy a Kremlben felfigyeltek Zeman elnök nyilatkozatára, amelyben elismerte, hogy a cseh elhárítás jelentésében nem esett szó orosz ügynökökről a levegőbe repült lőszerraktárral kapcsolatban.

Fehéroroszországról szólva Peszkov elmondta, az orosz szakszolgálatoknak bizonyítékaik vannak arra, hogy Aljakszandr Lukasenka elnök ellen összeesküvés készült. Rámutatott, hogy több résztvevő már beismerő vallomást tett.

Az orosz állami média kommentárjaiban – összefüggést sejtetve – felhívta a figyelmet arra, hogy az Oroszországot a hét évvel ezelőtti robbanással összefüggésbe hozó prágai bejelentés április 17-én, szombaton este alig néhány órával azután történt, hogy Moszkva és Minszk közölte: puccs készült Lukasenka ellen.

(MTI/Felvidék.ma)